![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/dacia.jpg)
Tízes listánkban összegyűjtöttük, hogy a hatalmas választék közül mi bizonyul a tíz legolcsóbb új autónak Magyarországon. Nem vettük figyelembe a sorrend felállításában az akciókat, amelyeket főleg akkor adnak a forgalmazók, ha hitelre vásárolunk. De mint tudjuk, ami jelenleg olcsóbbnak tünik, azt később duplán megfizethetjük. Tehát minden modellnél az alapfelszerelést és a honlapon található hivatalos árlistát vettük figyelembe, melyek alapján a tízes lista a következőképpen alakult:
10. Ford Ka
Az új Ford Ka drágáb mint elődje – 26 kép a galériábanÖsszeállításunk legdrágább példánya a Ford minije lett 2.670.000 Ft-os alapárával. Az új modell nemrég kezdte meg pályafutását hazánkban, ára ezért is kicsit magasabb. Az Ambiente felszereltség elég puritán, hiszen 2 légzsákon, a szervokormányon és ABS-en kívül szinte semmi sincs az autóban. Az extralistát lapozgatva könnyen elcsábíthat minket egy-két kiegészítő, hiszen nincs megkötve a kezünk különböző felszereltségi szintekkel, így az autó ára könnyen elérheti a három milliót. Rövidebb városi használatra bárkinek megfelelhet a helykínálata, azonban a családot már nehezebb dió beültetni a Ford újdonsült kisautójába.
8-9. Citroen C1 és Peugeot 107
Még a szervó sem alapáras a C1-ben – galériaHoltversenyben a nyolcadik és kilencedik helyen ért célba a PSA két minije a Citroen C1 és a Peugeot 107, egyaránt 2.390.000.- Ft-os alapárával. Mindkét modell háromajtós, és egyliteres motorral szerelik alapáron. Itt már a szervokormány sem alapáras. Felszereltségük szinte azonos, hiszen közös gyártósoron készül mindkét modell, mondhatjuk, hogy csak az emblémában különböznek. Mindkét típus átesett egy modellfrissítésen, úgyhogy a francia minik megfelelnek a mai divat elvárásainak. Szintén elsősorban a helykínálatot kevésbé előnyben részesítő fiataloknak ajánljuk. A csomagtartó mérete ebben a két autóban sem tágas, alig éri el a 130 litert.
7.Toyota Aygo
Olcsóbb, mint francia testvérei – galériaA két modelltársánál hetvenezer forinttal olcsóbb japán mini – 2.320.000.- Ft-os árával a hetedik helyen végzett. Méretei szinte centiméterre azonosak a két PSA-s modelltársával, azonban a felszereltségben már van különbség. Alapáron jár a cd-s rádió és a szervokormány, azonban légkondicionáló berendezést a belépő szinten még plusz pénzért sem vásárolhatunk, sőt az extralista is csupán a két oldalsó-, első és hátsó függönylégzsákból valamint kipörgésgátlóból áll. Főként városi autózásra ajánlott a Toyota kisautója is.
6. Chevrolet Spark
A Spark a legolcsóbb Chevy – galériaA Chevrolet kis autója a Spark 2.292.000.- Ft-os árával hatodik helyet érte el. Az előző három modellnél kicsit nagyobb csomagtartóval rendelkezik, és csak ötajtós változatban rendelhető. Alapfelszereltsége mindössze a már kötelezővé vált blokkolásgátlóból, egyetlen vezetőoldali légzsákból és indításgátlóból áll. Az autó árát csupán 70 ezer forinttal srófolhatjuk feljebb, ha metálfényt választunk hozzá. Se klímaberendezést, se központi zárat nem választhatunk a Spark fapados felszereltségéhez. Nem túl bizalomgerjesztő, hogy a kis Chevrolet mindössze két csillagot szerzett az Euro NCAP töréstesztjén.
5. Fiat Panda
Még mindig sikeres a Panda – galéria2.220.000.- Ft-os árával a 2004-es Év Autója címet elnyerő olasz törpe, a Fiat Panda lett összeállításunk ötödik helyezettje. 1,1 literes 8 szelepes alapmotorja 54 lóerő leadására képes. A legolcsóbb változat blokkolásgátlót, rádióelőkészítést és vezetőoldali légzsákot tartalmaz. Formája mára kissé divatjamúlt, azonban így is a kedvelt modellek közé tartozik Magyarországon. Nagybevásárlásra ezzel az autóval se induljunk el, hiszen a 206 literes csomagtartóba egy nagyobb kosár sem fér bele.
4. Kia Picanto
Új arccal is olcsó a Picanto – galéria2.014.000.- Ft-os alapárával még éppen a kétmilliós határ felett a negyedik helyen végzett az alapáron négyszemélyes dél-koreai mini. 1,0 literes 64 lóerős motorjával városban takarékosan közlekedhetünk, azonban ha országútra merészkedünk, akkor már kevésnek bizonyul a kis hengerürtartalmú motor ereje. Alapáron mindössze ABS-t, vezetőoldali légzsákot, indításgátlót és a rádióelőkészítést kapunk, valamint 3 év garanciát kilométer-korlátozás nélkül. Extraként csupán metálfényezést választhatunk az alapfelszereltséghez.
3. Dacia Logan
Olcsó autó nagy csomagtérrel – galériaA román gyártó négyajtós változata bizonyult cikkünk harmadik legolcsóbb változatának 1.990.000.- Ft-os árával, de a kombi MCV változat alapára is mindössze 2 250 000 forint. 1,4 literes benzinmotorja 75 lóerő leadására képes, amely – a modell 510 literes csomagtartóját megtöltve – elég nehezen mozgatja összeállításunk legnagyobb modelljét. Ennek ellenére összeállításunk legkedvezőbb ár-érték arányával szolgál a Logan, hiszen nem csak hatalmas csomagtartót, de négy személy számára bőven elegendő belső teret és a többségnél erősebb motort is nyújt. Ezek tükrében megbocsátható, hogy alapáron csupán ABS és vezetőoldali légzsák jutott a méretes szedánba. Többletfelszereltségként az alapváltozathoz utasoldali légzsákot, metálfényt és extragaranciát választhatunk, amire valószínü felesleges költeni, mert a Renault gének ellenére nagyon jó a Logan megbízhatósági statisztikája.
2. Renault Clio Campus
Még kapható az előző Clio – galériaÖsszeállításunk ezüstérmes modellje a francia Renault palettáján még mindig szereplő előző generációs Clio Campus. 1.929.000.- Ft-os árával jó vételnek számít, hiszen technikája kiforrottnak tekinthető. 255 literes csomagtartója azonban csak kisebb bevásárláshoz elég. Alapáron ABS-en kívül semmi sincs, de a többi belépőmodellhez képest kissé gazdagabb az extralista: rádiósmagnó, elektromos szervokormány, ködfényszórók, és manuális légkondicionáló rendelhető. 1,2 literes 8 szelepes motorja 60 lóerő leadására képes.
1. Suzuki Splash
A Splash a legolcsóbb – galériaTízes listánk képzeletbeli dobogójának tetejére az Esztergomban gyártott Suzuki Splash állhatott fel 1.909.000.- Ft-os alapárával. Az Opel Agila ikertestvérének 1,0 literes háromhengeres, 65 lóerős motorja ugyan nem képes csodát tenni, ám a mindennapi közlekedéshez bőven elegendőnek bizonyul. Alapfelszereltség része az ABS , a vezető-, és utasoldali légzsák, valamint a szervokormány; pluszban csak klímát és metálfényt vásárolhatunk 100 illetve 80 ezer forintért. Fiatalos formája és kedvező ára miatt nem csoda, hogy sikeres modellé vált hazánkban.
A magyar autókínálat mára már nagyon széleskörü, jelenleg nagyon sok modell közül válogathatunk. Az alapárat vettük figyelembe, ezért a tényleges árak eltérőek lehetnek. Nem beszélve arról, hogy csalóka lehet az alapfelszereltség, mert sok esetben még klímát sem rendelhetünk a fapados felszerelés mellé. Raktáron is általában azokat a modelleket tartják, amelyek a legkelendőbbek. Akár 30 %-os akcióval is találkozunk, de vigyázzunk az apróbetüs részekkel, hiszen sokszor csak akkor ilyen kedvező az alapár, ha a márka saját finanszírozója által kínált hitellel vásároljuk autónkat. És jelenleg a magas árfolyamkockázat miatt akár hetek alatt sokkal többet fizethetünk.
Forrás : a5.hu
magyartudat.com