Némely pártok kijelentése szerint „hazaárulásnak tekinthető, ha valaki ünnepelni akarja a trianoni békeszerződés június 4-ei évfordulóját, márpedig a kormány az emléknap alkalmából ünnepi koncerteket és ünnepi beszédeket szervez.”
Elgondolkodtató, hogy a nemzetünket ért igazságtalan – és éppen ezért minden magyar embernek fájó – trianoni békeszerződésből ki és milyen alapon próbál sikert kovácsolni magának, hogyan próbálja még jobban szétforgácsolni a nemzet egységét.
A „megemlékezés” ugyanis semmiképpen nem téveszthető össze az „ünnep” szó használatával, a kettő teljesen más értelmezést foglal magában.
A jóérzésű, nemzetét féltő emberek viszont örülnek annak, hogy hosszú idő óta nyíltan beszélhetnek a tényekről: Magyarország területeit az ott élő állampolgáraival, gazdaságával, természeti kincseivel elrabolták. A nemzet tragédiájának emléknapján pedig igenis beszédekre, ma is élő történelmünk feltárására, terjesztésére van szükség. A magyar ember nem felejt, várja az igazságtétel napját. Ehhez azonban feltétlen összefogásra és semmiképpen nem az egység szétzilálására lenne szükség.
Az emléknapra írt barackfa dalocska felpuffasztott problémája pedig nyílt figyelem elterelő hadművelet. Valójában miért kellene bárkinek az együgyű kis dallamocskával foglalkozni? Ellentétek gerjesztése helyett inkább a kint rekedt, nagyon súlyos anyagi és erkölcsi helyzetben lévő magyarokkal kellene foglalkozni és elméletek kitalálása helyett az ő megsegítésükre koncentrálni Délvidéken, Kárpátalján, Felvidéken és Erdélyben, mielőtt Őrvidék asszimilálódott magyarságának sorsára, vagy még súlyosabb, egyre több emberéleteket követelő sorsra jutunk.
magyartudat.com
Ajánlom mindenkinek olvasásra a trianoni diktátum teljes szövegét. (Trianon.hu)Bár hosszú, de aki figyelmesen elolvassa a döbbenet után rájöhet, miért tart itt Magyarország. És nem utolsó sorban arra is, hogy az akkori, tudatosan lepusztított, megalázott, szétszabdalt, tönkre tett országot azon személyek tartották fent, akiket ma ugyanazon körök és leszármazottaik szapulnak, akik elősegítették Magyarország elpusztítását. Akkor sem sikerült, most sem!
A háborút megelőzően számtalan jel mutatkozott az akkori világrend változásait illetően. A Nyugat ipari forradalmának egyre nagyobb mennyiségű és olcsóbb nyersanyagbázisra, munkaerőre volt szüksége, amit a gyarmatterületek bővítésével akartak biztosítani. Európa másik részének gazdasági és társadalmi problémái mellett, szembe kell néznie az önrendelkezésre törekvő etnikumok erősödő nacionalizmusával. Ezt az ütőkártyát a későbbi győztesek kíméletlenűl kijátszották Magyarország feldarabolásában.
Vagyis a franciáknak és az angoloknak kellene
már rég politikai bocsánatkérést tenniük.
Minden hazai acsarkodás, ellenségkeresés,
sértődősdi, fölösleges idiótizmus,.
(mint a hangyák az ember talpa alatt).
Visszarendezni nem lehet, de történelmileg
helyére kerülne a valódi trianon okozók
bocsánatkérésével, amelyek Franciaország és Anglia.
Maga a szerződést felülirta a ww2 párizsi, amely
még rosszabb.
Az oldal cime nagyon jo.
Ugyanis elsődlegesen Adolf Hitler használta fel Trianont ürügyként, lejáratva annak valódi jelentését.
Persze, hogy a németek tömegesen felsorakoztak mögé ezért. Az antant báb, Horthy is bevette.
Az elmebeteg fekete levese alattomosan később jött, a zsidó származásu, emberek kiirtása
és a világuralomra való törekvés. Későn jött rá az emberiség, hogy „nem ezt a lovat akartuk”.
Még Sztálinnak is, a másik diktátornak is kapóra jött, hiszen igy a NHHáboru ürügyén
letarolhatta fél Europát. Az USA, Anglia és a franciák sokáig passzivan várták, hogy
hátha megsemmisiti a bolsevizmust Hitler és csak akkor szálltak be a ringbe, mikor kiderült,
hogy már őket is veszélyezteti az elmeháborodott népirto terjeszkedése.
Ezt az egészet a trianoni döntés okozta, váltotta ki, Anglia, Franciaország gyarmatositási
törekvései, amelyek harcban álltak a németek és törökök uralkodási igényeivel,
amihez csatlakoztak az olaszok, az oroszok (ukránok, belorusszok, azeriek, örmények …stb),
az USA, ellenünk meg szervezetten összefogtak a nemzetiségek joggal ugyan, de álnok módon.
A józan hangokra általában nem hallgat senki, az emberiség etethető a butasággal,
aztán jön a „hoppá, ezt is benéztük” … ujra és ujra …. A pénz mindent visz, ..rezsi…