Magyar embernek Őrvidék nem Burgenland

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÚJVÁRI DOROTTYA FELVÉTELEI – Fraknó vára a belső udvarról
ÚJVÁRI DOROTTYA FELVÉTELEI – Fraknó vára a belső udvarról
Mint minden helynevünk, ez is nyelvünk szerves része, amely sajnálatos módon, feledésbe merülőben van. Az egyik köztévé vezető személyisége, egy megbeszéléskor fölvetésemre, hogy a bemondók, műsorvezetők a terület új keletű német neve helyett használják a régi magyart, azt mondta, ez utóbbit nem ismerik. Ha nem, hát ismerjék meg. Megérdemli, hogy rövid történelmi áttekintéssel fölhívjuk rá a közfigyelmet. Úgyszintén a többi őrvidéki helynévre.

Tévében, rádióban, sajtóban időnként szó esik Ausztria legkeletibb tartományáról, de mondhatni csaknem kizárólag Burgenlandként emlegetik. Pedig ennek az osztrák megszállás, majd bekebelezés előtt, a honfoglalástól Magyarországhoz tartozó területnek mindig magyar neve volt. És ez ma is ugyanaz: Őrvidék – amely nem tévesztendő össze az ennek részét alkotó Őrséggel (Felső-Őrséggel).

Az első világháború után ezt a nyugat-magyarországi vidéket, a többi „területszerző” szomszédot követően vérszemet kapott osztrákok maguknak követelték. Az elrabolandó területet, a négy nyugat-magyarországi megye – Pozsony, Moson, Sopron, Vas – alapján, beleértve négy ottani város német nevét is – Pressburg ’Pozsony’, Wieselburg ’Mosonvár’ (később Moson, melyet 1939-ben Magyaróvárral egyesítettek, s ma Mosonmagyaróvár része), Ödenburg ’Sopron’, Eisenburg ’Vasvár’ –, Vierburgenland-nak (’négy megye tartomány’) keresztelték. Miután azonban a csehek szemfülesebbek és fürgébbek voltak, mint az osztrákok, és csapataik 1919 januárjában megszállták Pozsonyt, a kezdeti név Dreiburgenland-ra (’három megye tartomány’) változott. 1921-től, amikor Pozsony kivételével az országnak ezt a részét, az Őrvidéket, Ausztriához csatolták, egyszerűen Burgenland lett. Ha figyelembe vesszük, hogy ezen a 166 km hosszú területen, Magyarország nyugati végvár vidékén, egykor valóságos várlánc állt – Fraknó (Frochtenstein), Kabold (Kobersdorf), Lánzsér (Landsee), Léka (Lockenhaus), Borostyánkő (Bernstein), Szalónak (Városszalónak, Stadt-Schlaining), Né­metújvár (Güssing) stb. –, a hivatalból kiötölt német nevet akár helytállónak is mondhatnók.

A 955. évi Lech-mezei csata után, a kialakuló magyar állam területének védelmére, a nyitott nyugati végeken,

a gyepűn, határőr-településeket hoztak létre.

Ez a védelmi vonal a bennebb fekvő településektől kissé távolabb, amolyan előterepen húzódott. Egykori oklevelek speculator-okat, és sagittarius-okat, ’őrök’-et és ’lövők’-et említenek az országnak ezen a részén. Néhány helységnév, mint Alsólövő (Unterschützen), Felsőlövő (Oberschützen), Őrisziget (Siget in der Wart), Alsóőr (Unterwart) és Felsőőr (Oberwart) ma is az akkori gyepűre emlékeztetnek. Az egykori gyepűvédő hálózat azonban ennél sokkal sűrűbb volt. A magyar gyepűvédők kiváltságokat kaptak, és kisnemesek lettek. A határ védelmére később várakat építettek.

A kismartoni kastély kertjében

A Mátyás király és IV. Habsburg Frigyes közti háború idején elpusztult magyar lakosság pótlására németeket is telepítettek ide. A török háborúk idején újabb veszteség érte a magyar lakosságot. A török pusztítások miatt a szomszédos Őrségből nem érkezett magyar utánpótlás. Német telepesek viszont szép számban jöttek. Számuk növekedésével mind több településnek német nevet is adtak. A török háborúk, főleg az első bécsi hadjárat, 1529 után a terület északi részére horvát bevándorlók is érkeztek. Majd Felsőőr és Felsőpulya környékére Kőszeg (Güns) ostroma, 1532 után. Mindezek miatt a magyar települések közvetlen összeköttetése a magyar nyelvterülettel megszakadt.

E végvidék földbirtokosai betelepítéseinek „hála”, Őrvidék mai területén a magyarság hozzávetőleg már a XVI. században kisebbségbe került. A németek által lakott terület határvonala lényegében az idő tájt alakult ki. A magyarlakta vidékek – Fertőzug, Kismarton környéke, Felsőpulya (Oberpullendorf) és környéke, a Pinka völgye, Németújvár – kivételével, Őrvidék többségében német nyelvű lett. A Felsőőr (Oberwart) környéki legnagyobb magyar népcsoportot a Pinka völgyi magyarság folyosója kötötte össze Nyugat-Dunántúl magyarságával.

Az Ausztria és Magyarország által elvesztett első világháború után a Saint-Germaine-en-Laye-i béketárgyalásokon, 1919. szeptember 10-én Magyarország nyugati, többségében németek által lakott területét Ausztriához csatolták. 1921. augusztus 28-án Sopron környékén és az Őrvidék többi, megszállt területén felkelés tört ki. A magyar kormány Ausztriával való kiegyezése és Nyugat-Magyarországról való lemondása esetén, a felkelők Lajtabánság néven önálló államot szándékoztak létrehozni. 1921. október 3-án Nyugat-Magyarország az antant fennhatósága alá került. Október 4-én kikiáltották a terület függetlenségét. Október 11–12-én a magyar kormány és az antant olasz közvetítéssel Velencében megegyezett a felkelők visszavonásáról és a Sopronban és környékén tartandó népszavazásról.

Az erélyes magyar tiltakozás nyomán a Sopronban és a Pinka-völgyben tartott népszavazás kedvező eredményének köszönhetően „csupán” Őrvidék jelenlegi területe jutott osztrák kézre. Sopron megkapta a Civitas fidelissima, a Leghűségesebb város címet. Szombathelytől nyugatra, illetőleg délnyugatra

további tíz faluban tört ki tiltakozás.

Sikerrel. A kezdeményező Szentpéterfa később megkapta a Communitas fidelissima, a Leghűségesebb község címet. Az Őriszentpétertől délnyugatra fekvő Szomorócnak a szomszédos Kerca lakosaival és a határőrökkel összefogva, sikerült visszaszorítania a szerb–horvát–szlovén megszállókat, és visszakerülnie Magyarországra.

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük