Trump amerikai elnök Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetésén aggodalmát fejezte ki az új orosz fegyverek miatt, különös tekintettel az interkontinentális robot rakétára és a nukleáris torpedóra – idézte a Magyar Békekör a New York Times szerdai értesülését a két elnök telefonbeszélgetéséről.

Trump azt mondta Putyinnak, aggodalommal töltötte el az orosz elnök március 1-i bejelentése olyan „legyőzhetetlen” orosz fegyverek kifejlesztéséről, amelyek képesek kijátszani az amerikai védelmet. A New York Times értesülése szerint Trump „növekvő nukleáris fenyegetésről” szólt Theresa May brit kormányfővel, Emmanuel Macron francia elnökkel és Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonbeszélgetésein.

Trump ugyanakkor értékelte, hogy Putyin mértéktartóbb hangnemet ütött meg kettejük telefonbeszélgetésén, ezt meg is mondta neki, és úgy vélekedett az orosz elnöknek, hogy csökkenteni kellene a nukleáris fegyverkezési versenyt Oroszország és az Egyesült Államok között. Megemlítette Putyinnak, hogy „az USA meg fogja nyerni a kettejük közti fegyverkezési versenyt” a katonai célokra szánt 700 milliárd dollárnyi ráfordítással.

Trump gratulált Putyin elnök választási győzelméhez, és azt mondta, „találkozhatnak a nem túl távoli jövőben”, hogy megvitassák a fegyverkezési versenyt, a szíriai, az ukrajnai és az észak-koreai helyzetet.

A Kreml közleménye szerint a telefonbeszélgetést az amerikai elnök kezdeményezte, és „általában véve konstruktív, üzletszerű volt, az orosz-amerikai viszonyban felhalmozódott problémák leküzdésére irányult” – idézte a Békekör az amerikai és az orosz elnök telefonbeszélgetéséről szóló értesüléseket.

www.magyartudat.com

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás