Meghagyom, szeretettel intvén
Mind az erdélyieket és magyarországi híveinket
Az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre.
Az erdélyieket, hogy Magyarországtól,
Ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak.
A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák,
Tartsák őket atyafiaiknak, vérüknek.

Amikor Bocskai István politikai végrendeletében óva intette a magyarországi magyarokat, hogy az erdélyieket a „maguk vérének, tagjának” tartsák, s ugyanerre az erdélyieket, korszakos gondolatot fogalmazott meg.
Tulajdonképpen erre épített Zrínyi, Rákóczi, az 1790-91. évi országgyűlés rendjei, a reformkor nagyjai, s a kor követelményeihez igazítva az 1848. évi országgyűlésből kinövő forradalom és szabadságharc.
Az egy nemzet – egy haza olyan kovásszá, egyben ragasztóanyaggá vált, amely a dualizmus korának magyarságát feltétel nélkül egyesítette.
Ebben nem volt különbség a Tisza Kálmán hívei, s a különböző nevek alatt s alkalmi koalíciókba tömörült negyvennyolcasok között.
Törések tulajdonképpen az első munkásmozgalmi ihletésű, s jórészt az internacionálé elméleti alapjaihoz igazodó mozgalmak révén alakultak ki.
A proletár világállam lázálmához képest a nemzet kérdésében más volt a polgári radikálisok álláspontja, s ugyancsak más az olyan szellemi héroszoké, mint Ady Endre vagy Bartók Béla.
Szellemi csatornák, érintkezések voltak ugyan köztük, de a végső konklúzió mégis gyökeresen eltérő volt.
Jászi Oszkárt 1918-as szerepe miatt lehetett és kell is bírálni, elsősorban naivitása miatt, de a hadsereget mégiscsak a szociáldemokrata Linder Béla demoralizálta („nem akarok több katonát látni”).
S aki mindezért erkölcsileg felelt, Károlyi Mihály, furcsa, különös alakja a magyar politikatörténetnek. Pályafutása mintegy megvilágítja a rövidnek mondott huszadik század kezdetét, amelyről ma már világosan látszik, hogy az az első világháború vérözönével kezdődött.
Ekkor borult fel a 19. század konzervatív értékrendje, s ez lett a szülőfészke a mindkét oldali szélsőségeknek. Szimbolikusan mindez Tisza István tragikus meggyilkolásával kezdődött.
S ne feledjük; Kun Béláék diktatúrája betiltotta a nemzeti jelképek használatát, a címert épp úgy, mint a nemzeti lobogót.
Budapest „vörös rongyokba” öltözött.
A piros-fehér-zöld használata ellenforradalmi cselekedetnek számított!
A különböző antibolsevista mozgalmak az erre adott egészséges nemzeti érzület megnyilvánulásai voltak. S azt se feledjük, hogy Trianon egyetlen érdemi korrekcióját – a soproni népszavazást – végül is  (Prónay Pálék) kényszerítették ki.
Ady víziója – a minden egész eltörött – beteljesedni látszott. S az integráló erő mégiscsak Horthy Miklós személye körül tömörült, amely a káoszban az egyetlen szervező, nemzeti szellemi, s katonai erő volt.
Károlyi Mihály már korábban emigrált, s egyre közelebb sodródott a kommunista mozgalomhoz, míg az ugyancsak emigránssá vált Jászi egyre harcosabb antibolsevista lett. S idehaza Horthy Bethlen minisztersége alatt sikeresen szervezte újjá a területében, magyar etnikumában tragikusan megcsonkított országot.
A kor magyarsága előtt nem lehetett más cél – nem is volt – mint a nemzet egységére apelláló területi revízió. A két világháború közt ebben a kérdésben a magyarság egységes volt, kivéve a moszkvai bolsevista emigrációt.
Ez legvilágosabban a második világháború után derült ki, amikor az egyértelmű kisgazda többség ellenére a kormányban kulcspozíciókat szereztek, s logikusan jutottak el 1948-ig, a totális kommunista diktatúra kiépítéséig. Igaz, az első kommunista kísérlethez – a szovjet tisztogatás áldozatává lett Kun Bélához és köréhez felemásan viszonyultak, de ez nem zavarta őket abban, hogy a főbb elveket átvegyék, az ideológiájuk a proletár – burzsoá ellentétre alapozódott, amely a magyarságot egymással szembe állítva, lényegében a magyarság nemzeti létét kérdőjelezte meg.
1956 forradalma nem véletlenül nyúlt a Kossuth – címerhez, s általában nemzeti jelképeinkhez.A kádári diktatúra akár brutális, akár enyhébb változatában – a maga szempontjából logikusan – a legfőbb veszélyt „a nacionalizmusban” látta.
A történelmi magyar címert természetesen eltörölték, s március 15-öt a forradalmi ifjúsági napok keretében lényegéből forgatták ki.
A huszadik század azért is rövid, mert 1989/90-ben a Szovjetunió szétesésével, s a kommunista kísérlet világméretű bukásával lényegében véget ért.
Nemzeti jelképeink újra méltó helyre kerültek!
Ma már világosan látszik, hogy az új Európát csak a nemzetekre lehet építeni.
Ezért örvendetes a jelen kormányzat nemzetfelfogása, amely a trianoni döntés után a határokon kívül rekedt nemzetrészek beemelésével lényegében Bocskai István gondolatához nyúl vissza, s amely az egységes magyar kulturális nemzetben gondolkodik.
Dr. Nyakas Miklós
történész, nyugalmazott múzeumigazgató
Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás