
Recep Tayyip Erdoğan, aki az emberi jogokat nem igen tisztelte és ez után még inkább nem fogja, és ez eddig úgy tűnik, megúszta a katonai puccs kísérletet.
Ez az az ember, aki megzsarolta az uniót migráns kérdésben, és ő az akinek országában nincs szólásszabadság, elnyomja a kisebbséget és brutális erővel és remekül üzletelt az Iszlám Állammal, vagyis egy igen csak mozgalmas múlttal rendelkező fehérgalléros bűnöző,
akinek célja a családi monarchia kiépítése mellet Európa iszlamizálása.
Elég a nyilatkozataira gondolni, amiket például a németországi törökökhöz intézett.
Szóval folytatódnak a leszámolások a félhold árnyékában.
Rusznyák Zsolt
magyartudat.com
Csak egyelőre marad, mert valóban folytatódnak a leszámolások. Náluk ez hagyomány, a meglepetés a következő lesz.
A cikkben lévő leirás más felsővezetőkre is klappol,
hellyel – közzel van itt közelebb is ilyen ….. (itthon).
Élőben láttam véletlenül a puccs kezdetét,
a „felkelő demokratikus katonák” minden további nélkül belelőttek a fegyvertelen tömegbe.
Ez a „puccs” úgy hiányzott az erdogánynak, mint egy falat kenyér. Szerény véleményem szerint ő maga szervezte, hogy a hadseregből legyen oka elmozdítani azokat, akik szembe mennének a hatalmi törekvéseivel.
Igaza lett ESZeL!
Ez az ottani „orbán-vona” féle villongás,
ha győztek volna, még ennél is rosszabb lett volna.
Volt már hasonló, a „Röhm-putch” 1934 -ben.
Valóban a nácik 34 -es puccsára emlékeztetett,
és ez a diktátor itt volt NÁLUNK (!), fogadta
a mi diktátorunk teljes nyelvcsapással, akárcsak puttyint. Nagyon nagy f..zok vagyunk …. ma még.
Mindent a hatalmuk bebetonozásáért.
Bizony: mára a Kádár – korszak 1958 – 1988 arany-béke idők voltak, akkor 1 millió lakos volt
eknyomva, de 9 millió élte a világát, ma fordítva van.
(ezért kár volt zárolni a netet, szánalmas volt ez is)