![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/matolcsy1.jpg)
A Nemzetközi Valutaalapnak nincs időpontja arra vonatkozóan, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között – fejtette ki Iryna Ivaschenko szombaton a Reuters hírügynökségnek. A Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője azt is hozzátette, hogy a legutóbbi kormányzati bejelentések (a két költségvetési kiigazító csomag) szembemennek a valutaalap ajánlásaival.
Nincs időpont arra vonatkozóan, hogy a tárgyalódelegáció mikor tér vissza Budapestre – válaszolta írásban a hírügynökségnek és az IMF illetékese hangsúlyozta: a kormány legutóbbi adóügyi intézkedései szembe mennek az IMF ajánlásaival.
Ahogyan azt korábban már kifejtettük, a költségvetési kiigazító intézkedéseknek megítélésünk szerint a kiegyensúlyozott konszolidációra kell összpontosítaniuk ad hoc adóintézkedések helyett” – áll az írásos válaszban.
Mint ismert, Matolcsy György október 5-én és október 17-én jelentette be a két intézkedéssorozatot, mely 397, illetve 367 milliárd forinttal javítja a 2013-as költségvetés egyenlegét a kormány számításai szerint. A második csomag adóemelésekre épít, az Európai Unió ezzel kapcsolatban már figyelmeztetett arra, hogy a növekedés emiatt még rosszabb lesz.
Megromlott a viszony
Iryna Ivaschenko mindezt azok után nyilatkozta szombaton, hogy pénteken az origo arról számolt be, hogy elmérgesedett a viszony a magyar kormány és az IMF között, az IMF-ellenes médiakampány az utolsó csepp lehetett a pohárban a Nemzetközi Valutaalapnál. A portál információi szerint az IMF lényegében megszakította a lassan haladó tárgyalásokat, igaz mivel nincs itt tárgyalódelegáció, nem tudnak hivatalosan távozni sem. A háttérben üzent az IMF, hogy nem térnek vissza időt pocsékolni Magyarországra, gazdaságpolitikai fordulatot várnak el, és a legutóbbi két csomag nem éppen erre utal.
De mit mond a magyar fél?
Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken többször is megszólalt az IMF-tárgyalások ügyében. Az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások, a nemzetközi szervezetek jelenleg a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési egyenlegjavító intézkedéseket értékelik. Az Indexnek elmondta: az októberi két intézkedéssorozat november végére épülhet be a 2013-as költségvetési törvényjavaslatba.
Ezt követően a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által szervezett budapesti kerekasztal-beszélgetésen péntek este úgy fogalmazott, hogy lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei. A tárgyalások sorsa azon múlik, hogy mennyire értik meg Brüsszelben és Washingtonban, hogy ennek a kormánynak van saját elképzelése, saját programja, és egy hitelmegállapodással hozzá lehet tenni ehhez a programhoz – jegyezte meg. Mint mondta, ha ezt nem ismerik fel, akkor nagyon sokáig fognak húzódni a tárgyalások, és a végén nem lesz eredmény. „Mi azon vagyunk, hogy legyen megállapodás” – szögezte le.
portfolio.hu/magyartudat.com