A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is mozgósítja híveit arra a demonstrációra, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) július 20-ra hirdetett állást foglalni a romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómia mellett.
Csütörtöki közleményben az SZNT ismételten hangsúlyozta: Románia közigazgatási átszervezésekor figyelembe kell venni, hogy „Székelyföld fel nem osztható, és be nem olvasztható”. A régió „csakis természetes, történelmileg kialakult határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként” képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie.
„Székelyföld közigazgatási integritása ma az egész romániai magyar társadalom elsődleges célja, feldarabolásának, vagy beolvasztásának megakadályozása minden magyar feladata és kötelessége” – áll az Izsák Balázs elnök által jegyzett SZNT-közleményben.
Az SZNT ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a régióátszervezés ellen szervezett valamennyi megmozdulásnak széles körű támogatottságot kell élveznie „minden erdélyi magyar politikai párt, a magyar önkormányzatok és civil szervezetek bevonásával”. A Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet szerint „a politikai haszonszerzés” szándéka – jöjjön az bármelyik párt részéről – a tiltakozási folyamat hitelességét veszélyezteti.
Az SZNT közölte, a települési székely tanácsok mozgósításával csatlakozik a július 20-ra tervezett székelyföldi megmozdulásokhoz, ugyanakkor szorgalmazza az általa már megfogalmazott, a polgári engedetlenség különböző formáit is magába foglaló akciósorozat tervének elfogadását, amely lehetővé teszi a széles körű és egységes fellépést.
Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára szerint az EMNP különutas politikát folytat az autonómia és a regionális átszervezési terv ügyében. A főtitkár az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezetek által szervezett marosfői EU-táborban fejtette ki csütörtökön az álláspontját a július 20-ra meghirdetett tüntetéssel kapcsolatban. Kovács Péter utalt arra, hogy az RMDSZ jó ideje tárgyalásokat folytat az SZNT-vel egy őszi nagyszabású demonstrációról.
„Sajnálatos, hogy az EMNP egy egyszerű kampányeseménnyé degradálja az autonómia és a regionális átszervezés témáját”- mondta Kovács Péter, aki szerint „az EMNP sok kicsi vízipisztollyal megy a háborúba, pedig most a nagyágyúra van szükség, hiszen csak egy több tízezres nagyságú utcai megmozdulás tud megfelelő súlyt adni a követeléseinknek”.
Az EMNP és az EMNT szerdán jelentette be, hogy július 20-án helyi idő szerint 20 órától megannyi erdélyi településen szervez tüntetést a romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómia mellett.
RMDSZ
magyyartudat.com