![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/image.aspx_7.jpg)
Sikerült elzárni a vízvezetéket a főváros XI. kerületében történt csőtörésnél vasárnap kora este, ahol előzőleg több mint egy órán át ömlött a víz a Bartók Béla út és a Szent Gellért tér találkozásánál.
MTI
Közölték: a vízművek szakembereinek sikerült elzárniuk a vezetéket, így megkezdhetik a csőtörés helyének feltárását és a sérült vezeték kijavítását. Megkezdődött a helyszín takarítása is, így hamarosan legalább a gyalogosforgalom megindulhat a környéken.
A vízművek közölte azt is, hogy átmenetileg – egy-két óráig – vízhiány lehet a környéken, ez a Gellérthegy egy részét: a Gellért teret és a Bartók Béla út egy részét érinti. A vízművek helyszínen dolgozó szakemberei szerint egy 1000 milliméteres és egy 200 milliméteres nyomócső tört el az Orlay utca 1. előtt. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: mintegy 15 méter átmérőjű, több méter mély gödör keletkezett. Az útburkolat darabjait 20-50 méterre sodorta a víz.
Az MTI tudósítója látta, hogy a beton több parkoló autó alatt betört, a kocsik műszaki mentése folyamatban van.
Kisdi Máté beszámolt arról is, hogy a tűzoltók egy idős férfit mentettek ki a Bartók Béla útba torkolló Orlay utcából, a férfi a víz miatt sehova nem tudott menni. A környéken lakók beszámolói szerint a víz az Orlay utcában a második emeletig ért. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hogy víz jutott a Műegyetem alagsorába, a környező lakóházak pincéjébe és a 4-es metró épülő állomására.
Van felelősségbiztosítása a Vízműveknek
A rendőrség lezárta a forgalom elől az Orlay – Bartók Béla úti kereszteződést ( itt tört fel a víz) de a Gellért teret- Rudas fürdővel összekötő rakparti szakaszt, valamint a Bartók Béla út Gellért tér, és a Móricz Zsigmond tér közötti szakaszát, de a Szabadság- híd Budára vezető oldala is zár alá került. A lakókat addig nem hagyhatták el az otthonaikat, és addig nem is mehettek haza, amíg a sérült vezetékből az utcákon hömpölygött a víz. Az anyagi kár jelentős lehet; nem csak a környéken parkoló gépjárműveket rongálhatta meg a feltörő víz, de a környék házainak pincéit, és az épülő 4-es metró alagútját is elöntötte a víz. A Hír TV híradója úgy értesült, hogy a Fővárosi Vízműveknek rendelkezik felelősségbiztosítással, az ügyfélszolgálatokon lehet érdeklődni a kártérítés menetéről.
Fotó: Török Tamás |
A távirati iroda tudósítója azt tapasztalta, hogy a Szent Gellért téren a víz elöntötte a tér és a Bartók Béla út találkozásának egy részét és onnan ömlik át a Budafoki útra, sőt a 4-es metró építkezési területére is befolyt. A víz a tér egyes részein térdig ér, a Budafoki út és az építési terület felé ennél alacsonyabban áll. Macskaköveket és aszfaltdarabokat is magával sodort a víz. A környéken teljesen megállt a forgalom, sok a tűzoltó- és a rendőrautó, a rendőrök lezárták a környéket a forgalom elől. A víz két autót is arrébb sodort. Sok a nézelődő is, a BKV járatairól leszállították az utasokat.
![]() |
Fotó: Török Tamás |
A Bartók Béla utat egészen a Kosztolányi térig lezárta a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese azt közölte, hogy a Szent Gellért tér környékén több nagyobb forgalmú utcát is lezárt a rendőrség. A Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere korábban elmondta, hogy sem a buszok, sem a villamosok nem járnak a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között.
![]() |
Fotó: MTI |
![]() |
Fotó: MTI |
![]() |
Fotó: Török Tamás |
![]() |
Fotó: Török Tamás |
![]() |
Fotó: Török Tamás |
![]() |
Fotó: Kisbocskói Ágnes |