A Magyar Közösség Pártja kiemelt figyelemmel kíséri a Szlovák Köztársaság közigazgatási átrendezésében zajló folyamatokat, amelyek jelenleg alapvetően az államigazgatási szférát érintik.
A kitűzött célokkal – legyen takarékos, hatékony és könnyen elérhető, szakszerű a közszolgáltatás – mi is egyetértünk, ellenben az állam demokratizálódási folyamatának és modernizálásának elengedhetetlen feltétele az önkormányzatiság fejlesztése, a jog- és hatáskörök további decentralizációja, illetve a feladatrendszerek ellátásához szükséges anyagi források biztosítása.
A helyi és megyei önkormányzatok a fejlett Európában a demokratikus intézményrendszerek alappillérei, amelyek által az állampolgárok számára elérhetővé vált a közigazgatásban való aktív részvétel joga. A szlovákiai közigazgatás átszervezése során tehát ezt a bevált gyakorlatot kell követni, s a lehető legnagyobb mértékben megvalósítani a valós önkormányzatiság alapjául szolgáló szubszidiaritás elvét.
A Magyar Közösség Pártja elkötelezett híve az Európában honos azon önkormányzati rendszereknek, amelyek az őshonos kisebbségek megmaradása és szabad fejlődése érdekében valósultak meg. Ezek az autonómiamodellek több évtizede működnek, s az Európa Tanács elemzése szerint egyként szolgálják az érintett államok szuverenitását és területi sérthetetlenségét, valamint a kisebbségek gazdasági, szociális, kulturális és nyelvi fejlődését, közösségi életük kiteljesedését
Mindezen tapasztalatok alapján, és a szlovákiai magyar közösség létszámának drasztikus csökkenése alapján az MKP Országos Elnöksége arra a következtetésre jutott, hogy újra kell fogalmaznunk önkormányzati-önigazgatási elképzeléseinket és igényeinket. Ennek érdekében az elnökség létrehozta azt a munkacsoportot, amely a múlt század kilencvenes éveinek elején kidolgozott autonómia-koncepciók figyelembe vételével, az azóta eltelt időszak nyugat-európai tapasztalatai alapján, és nemzetközileg elismert szakemberek bevonásával szlovákiai magyar közösségünk igényeinek leginkább megfelelő új autonómiamodelljének kidolgozását tűzte ki céljául.
Az MKP Országos Elnöksége arról is döntött, hogy autonómia-koncepciónk politikai és szakmai előkészítését követően a dokumentumot össztársadalmi vitára bocsátja, hogy magyarságunk többségi akaratát tükrözze a párt önkormányzati-önigazgatási tervezetének végső változata. Az MKP pozsonyi központi irodája azonban már most is gyűjti azokat a javaslatokat, elképzeléseket vagy a külföldi gyakorlatból ismert példákat, amelyeket fontos szempontként a szakértői csoport figyelmébe kívánják ajánlani közösségünk tagjai.
Legyen Ön is részese közös jövőnk megteremtésének!
Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke
2013. június 27.
Címlap fotó: Mester Tibor
magyartudat.com