Megkongatjuk a vészharangot, de nem temetni jöttünk – ezzel a jelszóval készítette el a Váralja Szövetség jelentését a 2011-es felvidéki népszámlálás adatai alapján.

A 75 oldalas dokumentum függeléke az összes magyarlakta település 1991-es, 2001-es és 2011-es nemzetiségi adatait tartalmazza. Az adatok értékelése 13 oldalon történik.

A Váralja Szövetség nemzetpolitikai műhelyében készült dokumentum címlapján a 2012. március 10-én leégett Krasznahorka vára látható, amint éppen lángokba borul. A Váralja Szövetség választása tudatos: úgy vélik, a Felvidék jelképének számító vár sorsa üzenet a felvidéki magyarságnak.

“A Váralja Szövetség a nemzet egységét vallja, ezért kiemelt figyelmet fordít műhelyében a határon túli magyarság helyzetének. Szakmai jellegű gondolkozásunk elsődleges célja a fenntarthatóság, a magyar lét biztosítása és a magyar szállásterület megtartása. Ez több, mint cél – ez küldetés.
A felvidéki népszámlálások tragikus eredményei ugyanakkor talán végre esélyt adnak arra, hogy a magyarság feleszméljen, sorsát kezébe vegye és az idők jeleit megértse. Ennek reményében ajánljuk jelen dokumentumot elsősorban a felvidéki magyaroknak, köztük is kiemelten a helyi magyar érdekképviseletnek, ajánljuk továbbá a magyar kormányzatnak, a többi határon túli magyar közösségnek, az egész magyarságnak és minden érdeklődőnek!” – olvasható az előszóban.

A dokumentum érdekessége, hogy nem csak tényeket, adatokat tartalmaz, hanem a szerzők megoldási javaslatottal is előálltak a felvidéki magyarság népességfogyásának megállítása érdekében. Íme:

A helyzet nem reménytelen
A már megismert statisztikai mutatók valóban tragédiára vallanak: a tömbmagyar  területek felhígulnak, a vegyes lakosságú településeken a magyarság kisebbségbe szorul, míg a kisebbség fokozatosan szórvánnyá gyöngül, végül pedig szertefoszlik…
Ha a jelenlegi trendek nem fordulnak meg, akkor a felvidéki magyarság lélekszáma 2020-ra 400 ezer, 2050-re pedig 200 ezer fő alá eshet. A Csallóköz belső, ma még mindig közel 80%-ban (tíz éve még 90%-ban!) magyar területei 2050-re már szlovák többségűek lehetnek… Természetesen csak akkor, ha a fent felsorolt folyamatok tartósak maradnak, ami – szerencsére – egyáltalán nem garantált!
A szlovák lakosság országosan ugyanis az elvándorlás és a hosszú idő után először visszaeső születésszám miatt csökkenőben van (kivéve a magyarlakta területeket), így a nagyvárosi agglomerációs jelleg is mérséklődhet. Erdélyben például ma már a szórvány- és szigetmagyarságot leszámítva nem csökken  tovább  a magyarok aránya, ugyanis a románok betelepülése már abbamaradt. Ha ezt a Felvidéken is el tudnánk érni, akkor már csak a magyarság fogyása lenne szomorú, de legalább a térvesztés nem lenne olyan fájó…
A helyzet emellett tényleg nem reménytelen. Dél-Szlovákia ma valóban szlovák-magyar vegyes lakosságú terület, ugyanakkor nagy része még mindig magyar többségű. A mai napig vannak stabilan magyar többségű részek (a  Csilizköz  és a Csallóköz további jelentős részei, a Komárom környéki Duna-part települései, a Medves-vidék, stb). S bár a magyar kisebbség mindenütt fogyóban van, elmondhatjuk, hogy  – legalábbis a rendszerváltás óta  – még egyetlenegy magyar faluból sem tűnt el a magyar lakosság véglegesen.
Az is tény továbbá, hogy a 2011-es statisztikákon  valóban ront az, hogy a szlovák állampolgárok igen  jelentős része  – köztük magyarok is  – nemzetiségét nem vallotta meg. Talán ennek is köszönhető (részben), hogy amíg 2001-ben az 501 magyar faluból még 98-ban 90% felett volt a magyarság, addig ez a szám 2011-re 483-ból 40-re csökkent. Hasonlóképpen 80% fölötti településből  2001-ben még 220 volt, 2011-ben már csak 135. A nemzetiségüket be nem diktáló, identitás nélküli lakosság ugyanakkor semmiképpen sem tekinthető szlováknak!
Végezetül arról is említést kell tennünk jelen tanulmányunkban, hogy a  2011-es népszámlálás során kibukott tragédia csupán betetőzése volt a 2001-ben már tapasztalt, akkor megindult folyamatoknak. 1991 óta  – húsz év alatt  – több mint százezerrel lett kevesebb magyar Szlovákiában. Ebben az elmúlt kb. harminc év játszott döntő szerepet. Bízunk benne, hogy egy közmegegyezést élvező, megfelelő nemzetstratégia a felvidéki magyarság helyzetét még megmentheti. Az már biztos, hogy mindent nem fogunk tudni  megtartani, ám még mindig bőven maradt okunk a küzdelemre…13

A megoldás
A Felvidék esetében nincs más választásunk, minthogy a jelenlegi állapotokból induljunk ki. Öncsalás lenne ugyanis a 2001-es, 1991-es, 1941-es vagy esetleg 1910-es népszámlálási adatokat relevánsnak tekinteni. Bár legtöbbünknek nehéz elfogadni, hogy Kassa lakosságának alig 2%-a vallotta magát magyarnak, ugyanakkor tudnunk kell, hogy Rákóczi kincses városában a magyar emberek aránya ma már valóban 10% alatt van – abban a városban, ahol a II. bécsi döntés tájékán még 70-80%-os többségben voltunk. Azt is tudnunk kell, hogy a status quo érintése nélkül a már elszenvedett károkat helyrehozni nem lehet, legfeljebb a folyamatokat lehet megtörni – és ennek kell lenni az első számú  célnak! Vissza kell fordítani a már előrehaladott negatív tendenciákat! Erdélyben ez sikerült (pl. Székelyföldön), igaz ehhez a román lakosság nagyszámú, a magyarokét meghaladó arányú kivándorlása is kellett.
Ez azonban csak tüneti kezelés volna, így a felvidéki magyarság sorsa továbbra sem lenne hosszútávon  biztosított. Mindenképpen egy fenntartható  magyarságban kell gondolkozni, el kell vetni az elavult, a történelem során már számtalanszor kudarcot vallott tüneti kezelési eszközöket!
Mostanra már minden gondolkodó honfitársunk számára világossá vált, hogy a felvidéki magyarságot a jelenlegi állapotok között nem lehet megtartani. Fontos lépéseket kell megtenni tehát az egyetlen lehetséges megoldás felé: a felvidékieknek kezükbe kell venniük saját sorsukat. Ez pedig az önrendelkezést, az autonómiát jelenti. A Váralja Szövetség műhelyében korábban foglalkozott egy átfogó dél-szlovákiai  (területi alapú) autonómiával, ez akkor lényegében az 1938-as határtól délre eső területet (a szórványmagyar Kassa kivételével) foglalta magába. Ma már egy ilyen verzió sem elképzelhető, ugyanis azóta több nagyvárosban és térségben elenyészett a magyar lakosság (Vágsellye, Léva, Losonc, Ipoly-völgyében néhol, stb).
Lényegében elmondhatjuk, hogy mára Dél-Szlovákia összességét tekintve elveszítette magyar többségi jellegét, ugyanakkor számos kisebb-nagyobb térségben (Csallóköz, Párkány környéke, Ipolyság környéke, Gömör, Bodrogköz) még mindig jelentős
(tömb)magyarság él együtt. Ennek érdekében egy olyan új stratégiát kell kidolgozni, amely alapja a lokalizálás, a kistérségi önrendelkezés.
Ki kell dolgozni olyan életképes kistérségek integrációját, amelyek lefedik a felvidéki magyarság szállásterületét.  Ezekben a kistérségekben, történeti és földrajzi tájegységekben valósulhatna meg a lakosság önrendelkezése:  természetesen önigazgatással. Egyedül egy erős önkormányzatiság képes  a helyi érdekek tartós  érvényesítésére!
Ilyen térségek alakulhatnának ki Dunaszerdahely, Komárom, Párkány, Ipolyság, Fülek, Tornalja, Szepsi és Nagykapos körül. Ezekben a városokban mind jelentős magyar lakosság él, és környékük várhatóan még a jövőben is magyar többségű marad.14
Az e körzeteken kívül lakó magyarság kétségkívül a szórványt testesíti meg. Arra is nagyon figyelni kell, hogy ők se maradjanak magukra, ezért hatékony közösségmegtartó programokat kell kidolgozni. Ennek egyik kulcseleme lenne a szórványmagyarság integrálása, irányítása a legközelebbi autonóm kistérség felé. Így a Léva környékiek Ipolyság, a Rozsnyótól északra élő magyarok pedig Tornalja magyarságával kerülnének szoros kapcsolatba.
Természetesen ez csupán egy megoldási javaslat alapja, amely jelenleg nem lehet más, mint egy távoli cél – hiszen jól láthattuk már, hogy a szlovák félnek semmiféle befogadó készsége nincs a magyar törekvések irányába. Ám a legfőbb akadályt nem más jelenti, mint a felvidéki magyarság megosztottsága: tarthatatlan ugyanis, hogy még ebben a zsugorodó közösségben is magyar harcol magyar ellen, magyar pártok versengenek egymással, miközben a „nevető harmadik” szerepében tetszelgő szlovák félnek olyan „bevehetetlen várakat” sikerül elfoglalnia, mint Komárom, ahol  az önkormányzati választásokon a két magyar jelölt valósággal kiütötte egymást. (A szlovák jelölt 5000, az MKP-s jelölt 4000, a Most-Híd jelöltje pedig 3000 szavazatot kapott.)
A felvidéki magyarságnak a jövőben egységesen és összehangoltan kell cselekednie, ezért szorgalmazzuk, hogy „éles helyzetben” lehetőleg sehol se induljanak egymás ellen magyar pártok. A megoldást ebben a helyzetben az előválasztások jelentenék: a különböző formációk közötti erőviszony egy előzetes választáson dőlne el, az így létrejött sorrend alapján egy közös magyar lista indulna az igazi választásokon. Így nemcsak a magyarság politikából való kiesését lehetne kizárni, hanem egyszerre több formáció is megjelenne a felvidéki magyar palettán, így olyan magyar szavazókat is be lehetne kapcsolni a közéletbe, akik eddig politikai alternatíva híján passzívak maradtak.
Természetesen a fentiek megvalósítása egyedül egy roppant fontos mozzanattal indulhat el: a felvidéki magyarságnak konszenzusra kell jutnia alapvető kérdésekben. Ezt nevezhetjük akár közmegegyezésnek, akár regionális nemzetstratégiának, akár közös irányvonalnak. Ezeken a vitafórumokon mindenképpen egy olyan utat kell kijelölni, amelyik fenntartható és nemzeti érdekeket valósít meg. Ehhez elengedhetetlen, hogy a felvidéki magyarságot ne mint önálló entitást  értelmezzük, hanem ezt a nemzetrészt a magyar közösség egészének részeként fogjuk fel.
A nemzeti egység megteremtése csakis a magyar egység kifejezésével, a magyar közösség egységének megvallásával valósulhat meg, ezért a folyamatokba az anyaországot is be kell vonni, folyamatos konzultálás mellett a többi  – határon túli  –
magyar részközösséggel. A Váralja Szövetség bízik abban, hogy a felvidéki magyarság képes lesz az anyaország hathatós segítésével önmagát megszervezni, ezáltal sokáig fennmaradni abban a tudatban, hogy a jövő bármit hozhat, esetleg egy új aranykort  – amelyről nem elég beszélni, hiszen azt meg is kell élni…

varaljaszovetseg.hu/magyartudat.com

By

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás