Grosics Gyula (Dorog, 1926. február 4. – Budapest, 2014. június 13.) magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, a Nemzet Sportolója, 86-szoros magyar válogatott.

A sportsajtóban elterjedt beceneve „a fekete párduc” volt,ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel a pályán.

Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte sportpályafutását, amely meglehetősen érdekes körülmények közepette indult.

A dorogi futballcsapat 1940-ben az éppen soron következő idegenbeli bajnoki mérkőzésre igyekezett indulásra készen, amikor kiderült, hogy nem áll a csapat rendelkezésére kapus, ugyanis a háború miatti állandó harckészültség következtében a sorköteleseket egész hétre a laktanyákba vezényelték és csak hétvégére kaptak kimenőt.

Az akkori dorogi sportolók közül többen, köztük a labdarúgócsapat mindkét kapusa érintett volt. Korábban minden mérkőzésre elengedték őket, azonban azon a hétvégén egyikük sem térhetett haza.

A csapatnak már indulnia kellett volna.

Több játékos már fenn ült a teherautón, amely szállította őket, miközben a fiatal Grosics a szokásos vasárnap délelőtti istentiszteletre indult, de a templom előtt betért a sporttelepre.

A későbbi kapuslegendát szülei papnak szánták, aki az egyházi elfoglaltságok mellett a dorogi utánpótláscsapat tagja is volt, és ha csak tehette, idejét a sporttelepen töltötte.

Gyakran volt labdaszedő is a felnőttek edzésein és mérkőzésein, így nem volt teljesen ismeretlen a felnőtt csapat tagjai és vezetői előtt.

Az idő sürgette már a csapatot és jobb híján az arra tévedt Grosics személyén tűnődtek, aki még csak 15 éves volt, amikor Pfluger Dezső, aki a humornak sem volt soha híján, leszólt a teherautó platójáról:

Ha nincs pap, jó a ministráns is!

Velős megállapításában minden benne volt, ugyanis Papnak hívták a dorogiak első számú kapusát, Grosics pedig ministráns volt a dorogi templomban.

Az ifjú doroginak azonban nem csak a kora okozott nem kis fejtörést a vezetőknek, hanem Grosics nem rendelkezett különösebb hálóőri múlttal, vagy tapasztalattal, mindössze halvány emlékük volt az edzőknek és a játékosoknak arról, hogy ez fiú fürge és jól mozog.

Az vezetőedző magára vállalta a teljes felelősséget Grosics bevetéséért, amiről biztosította a frissen a felnőtt csapatba avanzsált új kapust is.

Bár Grosics lelkiismeretes fiatal volt, a dorogi nagy csapat hívására nem tudott nemet mondani.

A mesébe illő történet azzal teljesedett ki, hogy a dorogiak biztos győzelmet arattak.

Azonban nem csak a bajnoki pontok gazdagították a csapatot, hanem innentől fogva egyben elindult Grosics Gyula páratlanul sikeres labdarúgó-kapus pályafutása is.

Ennek a képtelennek tűnő történetnek köszönhető, hogy Grosicsból sportoló és nem lelkész lett, amelyben Pfluger “Fifa” is nem kis mértékben játszott szerepet.

1943 és 1947 között a Dorogi AC játékosa. Csapatával 1944-ben imponáló eredménnyel nyerték a bajnokságot a Nemzeti bajnokság harmadik vonalában.

Ugyan ebben az évben a Magyar Kupában elődöntős, 1945-ben pedig a sikeres osztályozóval az NB I-be jutottak.

Az 1945-1946-os évadban újonc létükre a 12. helyen végeztek az eredetileg 28-as mezőnyben.

A következő évadban azonban szerencsétenül kiestek az első osztályból, miután a Győrrel pontazonossággal végeztek, de jobb gólaránnyal a zöld-fehérek maradhattak benn az NB I-ben.

1947-től a MATEOSZ illetve Teherfuvar hálóját őrizte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt.

A helsinki olimpián (1952) a győztes magyar válogatott tagja volt.

Három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő.

Háromszoros magyar bajnok volt, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 1947 és 1962 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa.

Részese az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak.

Az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese.

Az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte.

Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s kis híján a börtönben végezte.

Pestről száműzve ugyan, de a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott.

1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon.

Nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan együtt élt a játékkal, olykor a kapuját messze elhagyva.

Szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat.

Grosics a magyar válogatott 1948 és 1954 között veretlen csapatának, állandó kezdő kapusa volt.

A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal.

Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt. Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, Grosics több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött.

A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától, később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is, 1963-ban vonult vissza.

A FIFA statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 FIFA-tornán játszott meccsen védte a magyar válogatott kapuját (ebben 15 nyert meccs volt és két döntetlen).

A világbajnokságokon játszott 11 meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot, az öt olimpián játszott meccsen pedig csak kétszer tudták bevenni a kapuját.

A legtöbb gólt egy meccsen belül az 1954-es világbajnokság csoportmérkőzésein a németek ellen játszott találkozón kapta.

Ezt a meccset Magyarország 8-3-ra nyerte, hogy aztán a döntőben óriási meglepetést okozva 3-2-re kikapjon a németektől.

Grosics 3 gólt kapott az 1962-ben Budapesten Hollandia ellen vívott, döntetlenre zárult meccsen is.

Grosics 86 válogatott szereplését tekintve (amiből 59 barátságos mérkőzésen történt) ritka volt a kudarc: 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott.

Ez meccsenként 1,12 gólt jelent, ami azokban a mainál sokkal gólgazdagabb időkben alacsonynak számít.

Először 21 évesen állt a válogatott kapujában, 1947-ben Albánia ellen, utoljára 36 éves korában, 1962-ben (Jugoszlávia ellen), a két találkozó közt 15 év és 55 nap volt.

Grosics a magyar válogatott 1948 és 1954 között veretlen csapatának, állandó kezdő kapusa volt.

A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal.

Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt.

Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, Grosics több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött.

A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától, később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is, 1963-ban vonult vissza.

Források:

Ki kicsoda a magyar sportéletben?
Magyar Tudat Nemzeti Hírportál
Wikipédia
MTI

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük