Ha még nem láttad

A kora tavaszi kedvező időjárás következtében az elmúlt tíz év legnagyobb almatermése várható Magyarországon – közölte az újfehértói központtal működő Alma Terméktanács elnöke.
Takács Ferenc elmondta, a becslések alapján 800 ezer tonna almára számítanak a nyár végi és az őszi szüreten, ekkora termés átvételére azonban nincs felkészülve a piac. Hozzátette: a nagy termés a fogyasztóknak ugyanakkor kedvező, mert így lesz elég, jó minőségű alma a következő szezonig.
alma-termeles-magyarorszagTakács Ferenc tájékoztatása szerint a statisztikai adatok alapján az országban közel 27 000 hektár almaültetvény található. Ebből még mindig jelentős a korszerűtlen, 30 évnél idősebb ültetvények aránya. Ez az oka annak – mutatott rá – hogy az almatermés 60-70 százalékát az ipar dolgozza fel.
A terméktanács vezetője hozzáfűzte, hogy nem jobb a helyzet a hűtőtárolói kapacitás területén sem. Az országban elméletileg 200-250 ezer tonnás hűtőkapacitás van, de abból maximum 150 ezer tonnányira tehető a hosszú távú tárolásra alkalmas létesítmények befogadóképessége.
A magyarországi piaci lehetőségekkel kapcsolatban Takács Ferenc kifejtette, az ipari feldolgozói kapacitás 450-500 ezer tonnás, amennyiben minden üzem kihasználja lehetőségeit.
A magyarok egy évben, egy emberre számítva 12-15 kilogramm almát fogyasztanak, ami összesen 120-150 ezer tonna. A boltokban azonban nemcsak hazai alma kapható, így reálisan 80-100 ezer tonna magyar almát adnak el belföldön egy esztendőben.
Az elnök kiemelte: a számok alapján a 800 ezer tonnás várható termésből 150-200 ezer tonna almát külpiacokon kellene értékesíteni. Ez nagyon nehéz feladat, hiszen Európa nagy almatermelő országaiban is hasonlóan jó termés várható – mondta Takács Ferenc, aki szerint Oroszországban lenne lehetőség értékesítésre, ha eredményes diplomáciai tevékenységgel sikerülne ott exportpiacra lelni.
Az Alma Terméktanács azt javasolja a termelőknek – hangsúlyozta a szervezet elnöke – hogy tárolják a jó minőségű étkezési almát és várják ki a kedvezőbb piaci viszonyok kialakulását.
Ugyanakkor – állította – az is sokat jelentene, ha a hazai fogyasztók keresnék a jó minőségű magyar almát az üzletekben, így 40-50 ezer tonna almával többet tudnának eladni a termelők belföldön.

magyartudat.com

One thought on “Hazánkban az elmúlt tíz év legnagyobb almatermése várható

  1. „Csokolom” en keresnem a jo minosegu almat csak veletlenul talalok. Szerencse hogy narancs van helyette mert az kelloleg vitamindus es ledus is.
    Udvozletem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás