Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Kálmánháza – Nagy erőkkel vonult a rendőrség Kálmánházára szombat délután, ahol egy 40 év körüli férfi nem akart ajtót nyitni, viszont a helyiek úgy tudják, robbantással fenyegetőzött.

A rendőrök lezárták a Rózsa közt mindkét irányban, így akik Petőfitanya felé tartottak volna nem mehettek át az utcán. Egyre gyűlt a tömeg, mert ennyi rendőrt talán még soha nem láttak Kálmánházán.

A biztosítást végző egységek mellé mentő és tűzoltó is érkezett. Az izgalmak akkor hágtak tetőfokra, amikor több órás várakozást követően megérkeztek a TEK egységei. Több irányban megközelítették a kérdéses házat, addig egy tárgyalótiszt próbálta szóval jobb belátásra bírni a férfit. Végül döntöttek a beavatkozók és több járművel megközelítették a házat, és kutyákkal mentek be.

A feszültséget tapintani lehetett, de egyetlen hang nem jött a ház irányából, végül egy rendőr karjelzéssel intett és a mentő ment az épület közelébe. Vélhetően kórházi vizsgálatra vitték rendőri kíséret mellett az elfogott férfit. A fokozott biztonságot az indokolhatta, hogy többen úgy tudták korábban a férfi biztonsági őr volt, ezért tartottak tőle, hogy van valódi fegyvere.

szon.hu/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás