![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/penteket-szallitjak.jpg)
A rendőrség első hivatalos sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Bándy Kata életének kioltásáért egyedül Péntek László vonható felelősségre. A korábban tettestársként keresett J. Olivért kihallgatták, aki tagadta, hogy részt vett volna a gyilkosságban. Állítását a poligráf és alibi is igazolta. Hogy történt-e nemi erőszak, még kérdéses.
A rendőrség a Bándy-ügyben július 21-én, szombaton tartotta első sajtótájékoztatóját. Ezen Dakos József, a BMRFK vezetője arról beszélt, hogy habár több verzió volt, végül magabiztosan ki lehet jelenteni: P. László egyedül követte el szörnyű bűntettét, nem voltak tettestársai. Dakos nem tagadta, hogy az autós verzióval foglalkoztak, de elvetették, de mint mondta, ez nem is releváns az ügyben.
A sajtótájékoztatón továbbá azt is bejelentették, már nem keresnek senkit, de részletekben még vannak kérdőjelek. Nem egyértelmű a kapcsolatteremtés mikéntje az áldozat és P. László között, továbbá az sem, hogy hogyan jutottak el arra a helyszínre, ahol később megtalálták Bándy Kata holttestét. Emellett azt is elmondták, vannak részletek, amelyekről nem kívánnak beszámolni.
Dakos arról is beszélt, hogy Bándy Katát megfojtották, de a nemi erőszak megtörténtét még nem lehet cáfolni, sem alátámasztani, mert a toxikológiai vizsgálat eredményére várnak. A tettes először azt állította, hogy megerőszakolta, majd visszavonta, majd ismét ezt állította. P. László továbbá tagadja, hogy áldozatát többször is megégette volna cigarettával.
A rendőrség szerint J. Olivér részvétele a gyilkosságban kizárható, hiszen a poligráfos vizsgálat is igazolja, hogy nem volt a helyszínen, illetve alibije is van.
Péntek László elfogását nehezítette, hogy a sajtóból értesült arról, mit tud a rendőrség, és mit nem. A gyilkosság utáni napokban élete az életét, folyamatosan internetezett. A rendőrök végül az M6-os autóút és a 57-es út kereszteződésében kapták el. Autója nem volt, biciklivel és gyalogszerrel menekült. A lefogásakor ellenállt, így szerezte a sérüléseit.
Mint kiderül, Bándy Kata mobilját elvette, majd eladta a gyilkosság után, a többi személyes tárgyát pedig a kukába dobta.
Dakos József főkapitány tanácsolta a sajtótájékoztatón, hogy éjjel, egyedül senki ne menjen haza, többen viszont gond nélkül közlekedhetnek, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, Pécsett önvédelmi eszközökre nincs szükség.
Forrás: hunhir.info
magyartudat.hu