Békességes szavakat szeretnék szólni, de feszít bennem az indulat.
Tegnap, a nemzeti összetartozás napján sem tudott nyugton maradni a politika és undorító arcát mutatta fel.
Ebben a témában a minimum, ami elvárható december ötödike bűnöseitől, hogy hallgatnak.
Mert december ötödike nem lett volna Trianon betetőzése, ha Gy. Ferenc nem teszi pártpolitikai kérdéssé és nem kelti fel tudatosan az emberekben az önzést.
Hiszen hazugság volt azt állítani, hogy az állampolgárság megadásával elviselhetetlen terheket vállal magára Magyarország. Gy. Ferenc mai utóda azonban durva szavakkal támadta a szerinte megosztó kormányt, ami nem szokatlan tőle.
Nem is tenném szóvá, ha a támadás indokai között nem olvashattuk volna, hogy azért kell elsöpörni a jelenlegi vezetést, mert az a saját képére akarja formálni az országot.
Álljon meg a menet.
Nem ezt teszi minden kormány?
Hogy milyen mértékben teheti meg, azt a választók szabják meg.
Adhatják a vezéri pálcát egy pártnak úgy, hogy a nyakába ültetnek még egyet vagy kettőt ekkor koalíciós kormány alakul, s a nyertes eleve kompromisszumokra kényszerül.
Adhatják csak egynek a hatalmat, s a többinek a kritika jogát és felelősségét, valamint a kétharmados törvények révén részesedést a döntésekben.
2010-ben az ellenzék ezt a részesedést sem kapta meg a választóktól. Ha demokraták lennének, akkor ezt fegyelmezetten tudomásul vennék.
De nem demokraták, csak hataloméhesek.
Nem a maguk képére formálták az országot például az un. PPP konstrukciókkal? A túlzásba vitt privatizációval? Az ultraliberális oktatáspolitikával, a gender szemléletnek az óvodákra kényszerítésével?
Mindig azzal vádaskodnak, amit maguk követnek el.
Egy dologban értek egyet Mesterházy Attilával, aki az MTI tudósítás szerint ezt mondta: ha tényleg igazságosabb és szabadabb országot akarunk, akkor el kell menni szavazni, hogy „ezt a szemét bandát a bús francba zavarjuk el!”
Hogy ki lesz a szemét banda, s kik lesznek az elzavarók, azt majd a választók döntik el.
Surján László/Szűcs Julianna
magyartudat.com
Mesterházy ilyen stílusban beszél?! Akkor mit mondhat az elvtársai között?