![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/11-ev-borton-a-ku-klux-klan-jelkepe-miatt.jpg)
Az Egyesült Államok
déli államában, Mississippiben 11 éves börtönbüntetésre ítéltek kedden
egy fehér férfit, mert a Ku Klux Klan jelképével próbált félelmet
kelteni a helyi feketékben.
A
38 éves Louie Revette 2017 októberében a barátjával együtt óriási
fakeresztet ácsolt Seminary városkában, amely Mississippi állam déli
vidékein fekszik, majd a Ku Klux Klan valahai rituáléja szerint lángra
gyújtotta.
Szövetségi bíróság elé állították, ahol az idén
áprilisban bűnösnek is mondta magát. Bevallotta: valóban az volt a
szándéka, hogy megfélemlítsen egy fekete tinédzsert és a városkában lakó
néhány más afroamerikait is.
A szövetségi igazságügyi
minisztérium polgári jogok védelmével foglalkozó felelőse, Eric Dreiband
közleményben ítélte el a történteket, és leszögezte: „a fajgyűlölő
bűncselekményeket a törvény minden erejével üldözni fogjuk”.
Revette barátját szintén bűnösnek találták, de az ő perében csak novemberben születik ítélet.
A
Ku Klux Klan az amerikai polgárháború (1861-1865) után jött létre, azok
a déli fehérek alakították meg Tennessee államban, akik ellenezték a
rabszolgaság eltörlését. A még jelenleg is működő, titkosan szerveződő
társaság a fehérek felsőbbrendűségét hirdeti, és a déli tagállamokban
volt – és maradt – aktív. Feketéket akasztottak fel, vertek és
lincseltek meg, összejöveteleiken fehér csuklyákba bújva óriási
fakereszteket égettek.
A szövetségi legfelsőbb bíróság – amely az
Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be – 2003
augusztusában érvényesnek mondta ki azt a törvényt, amely megtiltotta a
feketék megfélemlítését keresztek lángra lobbantásával.
Tavaly
októberben egy texasi férfit ítéltek egyéves börtönbüntetésre, mert egy
műanyag babát akasztott fel afroamerikai szomszédjai lépcsőjén.