
Muzslyán a Szervó Mihály Általános Iskola VIII. 5 osztályának tanulói még ötödik osztályos korukban eldöntötték, hogy a nyolcadik osztály végén szerenáddal búcsúzkodnak majd a tanáraiktól. Bíró Istvántól, az osztályfőnöküktől – akinek Magyarországról hazatérve ez volt az első osztálya – hallottak erről a hagyományról. Tegnap délután kezdték járni a települést, és minden tanárhoz ellátogattak.
Nem vitás, hogy a ballagás lelket emelő esemény, ahol az érzelmeknek és a daloknak nagy szerep jut. De ugyanilyen felemelő a ballagás előestéjén megszervezett szerenád is, amikor egy-egy szál virággal, meg dalcsokorral köszönik meg házhoz látogatva, tanáraiknak, nevelőiknek a sokévi fáradozását. Hogy a tanár fogadja a gyerekeket, azt egy szál égő gyertyával jelzi. Persze első alkalom lévén, minden tanárnak előre bejelentették, hogy menni fognak hozzájuk. Az eddig még, környékünkön nem honos búcsúzási módot most szeretnék elfogadtatni, megszerettetni a fiatalokkal, tanárokkal, polgárokkal egyaránt. Egy leszögezhető: a fiatalok énekeiből végig kicsengett a szeretet és tisztelet pedagógusaik iránt.
Természetesen a búcsúzkodó nyolcadikosok jól tudják, hogy még vár rájuk néhány feladat, hiszen hamarosan az érettségi vizsgák megírására is sor kerül.
Kónya-Kovács Otília
magyartudat.hu