November 4-én csak Nagy Imre menekült, a pesti srácok 1957. január 11-ig harcoltak.
Magyarországon az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulójára november 4-én emlékeznek.
De miért pont ez a nap lett 1956 nemzeti gyásznapja?
Az tény, hogy november 4-én hajnalban a szovjet csapatok ismét rátörtek Budapestre, Nagy Imre a Jugoszláv nagykövetségre menekült.
Az viszont egyáltalán nem igaz, hogy ezen a napon leverték volna a szabadságharcot. Sőt. Mit szólnánk ahhoz, ha az 1848-49-es szabadságharc végét 1849 június 21-hez, a cári orosz csapatok bevonulásához nem pedig a komáromi erőd feladásához, és az aradi vértanúk kivégzéséhez kötnénk, azzal az indokkal, hogy annál nagyobb orosz haderő még soha nem járt külföldön, még a napóleoni háborúk során sem, így a védekezés reménytelen volt.
Az, hogy november 4-én emlékeznek meg hivatalosan a szabadságharc leveréséről, ami azt sugallja, hogy a szovjet bevonulást követő napokról, hetekről kár is beszélni, hiszen Nagy Imre beszédével, és Jugoszláv nagykövetségre való elmenekülésével befejeződött a küzdelem.
Valójában november 4-én csak a küzdelem egy szakasza zárult le.
A legendás felkelő bázisok többségéből november 4-én kiszorultak a felkelők, kisebb csoportokban tovább harcoltak.
A harcok áldozatainak mintegy fele november 4-e után sebesült meg, vagy hunyt el. Jellemző, hogy a szovjet bevonulás után egy héttel Csepel még kitart, a Mecseki láthatatlanok még november vége felé is tartják magukat, gerillacsoportok szerveződnek az erdőkben, a szovjet bábkormánnyal szembeszegülő munkástanácsok, szovjetellenes röplapok, újságok készülnek.
Budapesten legtovább (november 10-11) Csepelen és Pesterzsébeten folytak a harcok, de az Óbudai Schmidt kastélynál, az újpesti Szent László tér környékén, Kőbányán az Éles-saroknál, Erzsébetvárosban, a József- és Ferencváros középső részén a végsőkig (november 7-10) védekeztek a szabadságharcosok.
A szétoszlott csoportok számos tagja fegyvertelenül is folytatta az ellenállást a régi-új hatalom ellen, belföldön és külföldön egyaránt. A fegyveres ellenállás azzal a momentummal zárult le, hogy november 19-én a megszállók és csatlósaik, (a felkelők vezetői közül elsőként) letartóztatták Szabó János Széna téri parancsnokot, statáriális bíróság elé állították és kivégezték, megindítva a megtorlás gépezetét.
A nagyobb csoportok önfeláldozó hazaszeretetén túl számos kisebb egység is kivette a részét a küzdelemből, és kitartott a végsőkig.
A szovjet katonai tanács 1956. december 4-ei jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy a karhatalomnak nem a tömegoszlatásra, hanem a fegyvertelen tömeg szétlövésére kell használni fegyvereit a tömegoszlatásra való szabályok mellőzésével, és erre kell felkészíteni az egységeket.
A karhatalom terrorakciók sorát követte el, módszeresen, sortüzekkel kezdte gyilkolni a megszállás ellen békésen tiltakozókat. 1956. december 6-án a Marx téren (Horn Gyula közreműködésével) 1956. december 8-án Salgótarjánban, 1956. december 10-én Miskolcon, 1956. december 22-én Tinnyén, 1956. december 10–12-én Egerben, 1957. január 11-én Csepelen.
A több száz áldozatot követelő sortüzek hatására az azok által kiváltott félelemnek köszönhetően, megszűnt a munkástanácsok által képviselt kettős hatalom.
Teljessé vált a szovjet bábkormány által képviselt rend, csak ezután nyílt lehetőség a megtorlásokra, később a kádári rendszer „konszolidálásra”.
A hivatalosan kijelölt, datált ünnepeknek, vagy gyásznapoknak meg van az a sajátossága, politikai kompromisszumokat tükröznek.
1956. november 4-én Nagy Imre tette le a fegyvert, a “reformkommunisták” meghátráltak elvtársaik tankjai elől.
1989 után az akkori kommunisták a forradalom vezetőinek kiáltották ki a “reformkommunistákat” amire az akkori ellenzék kompromisszum készen rábólintott, és az 1956 november 4-e utáni eseményekre fátylat borítottak…
A magyar fiatalok tömegei viszont éppen november 4-e után ragadtak ismét fegyvert a megszállók ellen, és hetekig, sőt hónapokig kitartottak.
Emlékezzünk a Pesti Srácokra, és emlékezésre serkentsük azokat, akik ilyen-olyan megfontolásból inkább felejtenének. Habár a magyar szabadságharcot a szovjet hadsereg leverte, azok az eszmék, melyek jegyében ezek kirobbantak, sosem szenvedtek vereséget, megőrizték azt az alapvető eszmét, hogy saját sorsunkat magunk irányítsuk
Mihaliczkó Mihály
45 után annyi „magyar partizán” lett hirtelen (Partizán Szövetség),
hogy azzal a létszámmal eredményesen vehettük volna fel a harcot
mind a magyar – mind a náci német fasizmus ellen.
Mostanában a „szabadságharcosok” létszáma növekszik folyamatosan,
akik úgymond „helytálltak” 56 -ban. 90 után lett „jogutódja” a néhai valódi
Kisgazdáknak míg bele nem buktak, és lett egy „pesti srácok” tv is, csupa idióta,
Pesten ahol senki nem szavazott Orbánékra. No azok is eltűntek a tv -ből végre.
A szélkakasok közéleti tevékenysége tönkre teszi a valódi értékeinket. Szánalmas.
(a kormány médiák évi költségvetése 120 milliárd Ft felett van)