Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Orbán Viktor a  Magyar Állandó Értekezlet ülésén mondott nyitóbeszédében elemezgette a környező országokkal való kapcsolatát. Ficót megint dícsérte, idén még sikerektől lesz hangos a szlovák-magyar viszony szerinte.

Orbán aggódott egy sort az esetleges romániai nacionalista fordulat miatt, mert szerinte évek óta nem fordult elő ugyanis olyan politikai hangütés a román belpolitikában, mint amilyet mostanában hallani. A magyar kabinet szerinte azoknak a román patriótáknak szurkol, akik a hazafias elköteleződés mellett a magyar kisebbséggel, a Magyarországgal való együttműködést is fontosnak tartják.

Orbán megvilágította azt is, miért nem érintett kényes kérdéseket minapi Robert Fico-val folytatott találkozóán. ugyanis a szlovák-magyar viszonyban az év végéig az összes olyan ügyet szeretné megvitatni, amelyben eredmény érhető el, 2013-ban pedig jöhetnek a rázós ügyek, a nehezebb, kisebbség- és nemzetiségközpontú kérdésekről is megkezdődhetnek a tárgyalások.

Megint dícsérte Ficót: szerinte Szlovákiának olyan vezetése van, amelyik szereti az egyenes beszédet. Magyarországnak is ilyen kormánya van – mondta, hozzátéve: ugyanakkor egyik fél sem kívánja elfedni azt a tényt, hogy megoldatlan problémák terhelik a két állam kapcsolatát. Orbán szerint ebben az évben szlovák-magyar sikerektől lesz hangos a két ország kapcsolatrendszere, ám ez nem jelenti azt, hogy a következő évben a nehéz ügyek elővételével ez a hangulat továbbra is fenn tud maradni.

Továbbra is szeretne határon túlterjeszkedni

Kitért arra, hogy épül a szlovák-magyar gázvezeték, és Magyarország az eddig kizárólag orosz forrásból származó gáz mellett immáron nyugat-európai, vagy északi forrásból származó energiához juthat. Ukrajna azon törekvéseit szimpátiával figyelik – tette hozzá -, hogy az ukrán-magyar energiaszállítás útvonalát tegyék kétirányúvá. Könnyen előfordulhat, hogy Kárpátalja energiaellátásában Magyarországnak is szerepe lesz krízishelyzetekben – jelezte.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország nem kívánja feladni azt az államhatárain túlterjeszkedő felelősséget, amit az új alkotmány egyértelműen megfogalmaz. Még ilyen gazdasági helyzetben, ilyen európai helyzetben is, Magyarország teljesíteni fogja alkotmányos kötelezettségét, azaz támogatni fogja a határon túli magyar közösségeket, részben azért, hogy sikeresebbek lehessenek, részben azért, hogy anyaországhoz kötődő kapcsolataik erősebbek lehessenek – rögzítette a kormányfő.

Orbán Viktor kitért arra, hogy a magyar gazdaság, közigazgatás átszervezése a tervezett ütemben halad, és hangsúlyozta: az oktatási rendszer átszervezése is túljutott a „felezőpontján”. A kormányfő szólt arról is, jobb esélyek vannak arra, hogy a magyarországi oktatási rendszert összekapcsolják a határon túli magyar nyelvű oktatási rendszerekkel.

A kormányfő szerint Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság izgalmas év előtt áll. Úgy látja: a magyar gazdaság képes lesz biztosítani azokat a forrásokat, amelyek a határon túli intézményrendszerek számára szükségesek, és – jelezte – abban reménykedik, hogy fejlesztéseket is végre tudnak hajtani. A jelenlévő szervezetek vezetőitől programközpontú fejlesztési javaslatokat kért, és azt mondta: ha kifejezetten célzott fejlesztési javaslatokat kapnak, azok megvalósítására van esély jövőre.

Jövő év első negyedében pedig szerinte a környező országokban tartott választások után ismét szükség lesz egy nagyobb nemzetpolitikai tanácskozás megtartására.

bumm.sk, MTI,magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás