![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/orban-viktor-valasza-zsidoknak.jpg)
Szabadságunk elvesztésének fájdalma vezeti a budapesti Szabadság téri emlékmű felállítóit – írta Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet harminc zsidó származású amerikai képviselőnek küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el szerdán az MTI-hez.
A kongresszusi képviselők és szenátorok a Zsidó Világkongresszus honlapján május végén közölt nyílt levelükben a Szabadság téri emlékmű megépítésére vonatkozó tervek felülvizsgálatát kérték a magyar miniszterelnöktől.
(A felszólító levél olvasható itt.)
„Egy függetlenségét oly büszkén ünneplő népnek, mint az amerikai, talán természetesnek tűnhet a magyarok ragaszkodása a szabadsághoz, és talán átélhető az a fájdalom, amelyet szuverenitásunk és szabadságunk elvesztése jelentett. 1944. március 19-től 1991-ig folyamatosan állomásoztak megszálló katonai csapatok hazánk területén. A szabadságunk elvesztésének fájdalma vezeti tehát az emlékmű felállítóit. Az a törekvés, hogy emlékeztessük az elkövetkezendő nemzedékeket a szabadság jelentőségére és hogy milyen tragikus következményekkel jár egy nemzet életére szabadságának elvesztése.
Az emlékmű felirata világos: Magyarország német megszállása, 1944. március 19. az áldozatok emlékére” – írta válaszában Orbán Viktor.
Az emlékmű nem holokauszt-emlékmű – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy megindító holokauszt-emlékművek és -emlékhelyek léteznek már Magyarországon.
Az alkotás – írta a kormányfő – egy szabadságharcos nemzet emlékműve arról a fájdalomról, amikor eltiporták a szabadságát.
„Ez az emlékmű arra emlékeztet mindannyiunkat, az áldozatok emléke előtti főhajtással, hogy hazánk szuverenitásának elvesztése tragikus következményekkel járt, sok százezer ember életét követelte, és további millióknak, az egész nemzetnek rengeteg szenvedést okozott” – fejtette ki.
Levelében Orbán Viktor emlékeztetett az áprilisi országgyűlési választásra is, amelynek eredményeként – fogalmazott – folytathatja azt a nemzetegyesítő politikát, amelyet még első kormányzása idején, 1998-ban indított el.
„Mi, magyarok a kölcsönös megértésen, a tisztelet kultúráján és az emberi méltóság feltétlen tiszteletén alapuló jövő irányába fordítottuk lépéseinket” – hangsúlyozta.
Orbán Viktor felidézte, hogy Magyarországon megszülettek azok a döntések, amelyekkel „erkölcsi, szellemi jóvátételt adtunk a történelem során velünk együtt élt és a magyar nemzet részévé vált zsidó közösség tagjainak” is.
Megemlítette a Holokauszt Múzeum létrehozását, a holokauszt-emléknap bevezetését, és kiemelte: „zéró toleranciát hirdettünk az antiszemitizmus ellen”.
A miniszterelnök jelezte egyúttal, hogy idén emlékezünk meg a magyar holokauszt 70. évfordulójáról. Ezzel kapcsolatban arról biztosította az amerikai képviselőket, hogy kormánya a holokauszt-emlékév minden lényeges mozzanatában igényt tart a magyarországi zsidó közösség véleményére és részvételére.
„Mi úgy gondoljuk, hogy a holokauszt az egyetemes és a magyar történelemben is egyformán sötét korszak” – rögzítette Orbán Viktor.
magyartudat.com
Meg kell a szívnek szakadni ettől a választól. Ha annyira sajnálja magyarok függetlenségének elvesztését akkor miért adta át az MNB-t az ECB-nek? Miért írta alá 1202-ben az európai szemeszter nevű izét, amit még csak nevén sem akarnak nevezni. Miért paktált le izraellel? Miért csinált olyan földtörvényt, hogy 3 -4 milliárd ember legyen jogosult a vásárlásra? Na de nem sorolom, mert kevés a papír.
“zéró toleranciát hirdettünk az antiszemitizmus ellen”
A Fidesz zsidó nacionalista diktatúrát épített már az elmúlt ciklusban.
A románoknak Erdélyre való jogát már a háború előtt elismerte Németország; az önálló Csehszlovákiát már 1916-ban elfogadta Németország. 301. Fejtő F.: ” Az USA bízott valamelyest abban, hogy elszakíthatja Ausztriát Németországtól, ha biztosítják, hogy e válás estén érdekeit tiszteletben fogják tartani. Válasz: szó sem lehet arról, hogy az Osztrák-Magyar- Monarchiát elválasszák szövetségesétől! Viszontválasz: az USA háborús céljai között említést tett” az elnyomott kisebbségi népek felszabadításáról” Ebből csak a hülye nem értette meg, kimondatott a Monarchia halálos ítélete! Tudunk mi szövetségest választani!
Salamon, Árpád házi királyunk volt, testvére neve Dávid ….. 🙂