![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/al-rendor.jpg)
Korábban is áldozattá vált már az idős házaspár, mégis hittek annak a két férfinak, akik civil ruhás nyomozónak adták ki magukat. A trükkös tolvajok arany ékszereket loptak tőlük.
Felkészült volt az a két férfi, akik oroszlányi otthonukban az ott lakók és figyelmét elterelve eltulajdonítottak egy arany nyakláncot és egy arany gyűrűt.
Egy korábbi, megtörtént eset kapcsán, igazolványt felmutatva kért bebocsátást a két trükkös tolvaj. Azt állították rendőrök és elfogták azokat a bűnelkövetőket, akik korábban faeladás kapcsán megkárosították a házaspárt. Az esetről kevesen tudtak, a rendőrségen akkor nem tettek feljelentést a sértettek.
Az idős hölgy és férje ennek ellenére elhitte, hogy civil ruhás nyomozók érkeztek hozzájuk és minden kérésüket teljesítették. Beengedték őket a házba, engedték, hogy fényképezzenek és dokumentáljanak. Az arany ékszereket is megmutatták nekik. Több se kellett a két férfinak, elterelve az idős pár figyelmét, zsebre tették a nyakláncot és a gyűrűt, majd sietve távoztak. A ház előtt már várták őket. A helyszínről egy piros színű személygépkocsival távoztak, melyet egy nő vezetett.
A sértettek, amint észlelték a lopást, értesítették a rendőrséget. Az elkövetőkről az alábbi személyleírást adták, mely alapján az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a lakosság segítségét kéri. Aki az alábbiak felismeri az elkövetőket, kérjük haladéktalanul értesítse a Rendőrséget a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikén.
Az egyik férfi 30 év körüli, fehérbőrű, körülbelül 180 cm magas, izmos, kisportolt testalkatú, 100 kilós lehet. A haja rövid világos barna, erősen kopaszodó. Arca kerek, bajuszt vagy szakállt nem viselt, szemüveget nem hordott. Világoskék hosszú farmernadrágot, világos szürkés-kék pólót viselt.
A másik férfi 33 év körüli, kreol bőrű, körülbelül 165 cm magas, normál testalkatú, 60 kg lehet a súlya. A haja fekete, dús, jobb oldal felé fésült. Bajuszt vagy szakállat nem viselt, szemüveget nem hordott. Sötét színű, derékig érő galléros bőrkabátot viselt.
– A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy a rendőrök rendfokozatukkal együtt mutatkoznak, akár civil ruhában akár egyenruhában intézkednek és a képeken szereplő igazolvánnyal, jelvénnyel és jelvényszámmal igazolják magukat, melyet a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikén vissza tudnak ellenőrizni. Emellett bűncselekmény helyszínén a rendőrök nem mobiltelefonnal, hanem megfelelő technikai eszközzel készítenek fényképes dokumentációt – hívta fel a figyelmet a főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella.
kemma.hu/magyartudat.com