![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/sz-8-raketa.jpg)
Összesen ötkilónyi robbanóanyag van azokban a rakétákban, amelyek nemrégiben tűntek el a táborfalvai gyakorlótérről – derül ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) válaszából, amelyet a tárca az MTI érdeklődésére küldött pénteken.
A HM közlése szerint az Sz-8 típusú, repülőgép-fedélzeti rakéta hossza 30 centiméter, súlya hozzávetőlegesen 4 kilogramm és körülbelül egykilónyi robbanóanyagot tartalmaz. A kilőtt állapotú lövedék gyújtószerkezete erős mozgatásra vagy más erőteljes külső behatásra élesedhet és akár fel is robbanhat. Ekkor nyílt terepen körülbelül 20 méter hatósugarú körben halálos sérülést okozhat – fűzték hozzá.
„Veszélyes eszközökről van szó, így azok semmilyen célú hasznosítása nem javasolt. Értékesítését jogszabály tiltja” – hangsúlyozták.
A HM szerint a „Logical Decision 2012” nemzetközi gyakorlaton felhasznált robbanótestek maradványai tűntek el a táborfalvai gyakorlótérről, ahol azok a tűzszerészek által kijelölt helyen megsemmisítésre vártak.
Mivel az eszközök honvédségi területen voltak, és emberi életeket nem veszélyeztettek, a tűzszerészekre vonatkozó szabályok szerint úgynevezett „B” kategóriás tárgyaknak minősültek, ami a többi között azt is jelenti, hogy folyamatos őrzést nem igényeltek. A „B” kategória esetén a megsemmisítés nem azonnal történik, így az évi 2500-3000 riasztást kezelő tűzszerészek csak akkor vették észre a hiányt, amikor kiérkeztek a helyszínre.
A tárca válaszában hangsúlyozta: a táborfalvai lőtér védett és őrzött honvédségi terület, oda illetéktelen személy nem mehet be. A terület nagysága 273 hektár, azt a méretéből és a természeti adottságaiból adódóan teljesen bekeríteni nem lehet, azonban minden bejutási szakaszán sorompó vagy tábla tiltja az illetéktelen behatolást. A fontosabb pontokat önkéntes védelmi tartalékos állomány őrzi, illetve időnként járőrökkel is biztosítják azokat. Elismerték azonban, hogy a területet a fekvés és annak mérete miatt nem lehet tökéletesen belátni.
Az ügyben a rendőrség indított eljárást ismeretlen tettes ellen robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaélés miatt. Más rendvédelmi szervek bevonásáról ugyancsak a rendőrség jogosult dönteni. Hasonló eset 2006-ban történt a várpalotai gyakorlótéren, a tettesek előkerültek, ellenük a büntetőeljárást lefolytatták.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerda esti közleménye szerint a szeptember 13-i helikopteres éleslövészet után észlelték, hogy a lőtéren – a sorompókkal és figyelmeztető táblákkal övezett területről – hátramaradt levegő-föld rakéták harci fejeit eltulajdonították. A terület mentesítésével megbízott tűzszerészek öt – fel nem robbantott – „harci fejet” nem találtak a területen – fűzték hozzá.
A HM felhívta az emberek figyelmét, hogy az ellopott tárgyak közvetlen veszélyt jelentenek.
A minisztérium közlése szerint az eltűnt rakétaalkatrészeket nem szabad megmozdítani, és azt kérték: aki a tárgyakról információval rendelkezik, az haladéktalanul értesítse a rendőrséget a 107-es, illetve a 112-es, ingyenesen hívható számokon.
Címlap fotó: Balogh Ákos/lhsn.hu
MTI/magyartudat.com