Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok jogszabály módosul a jövő év március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) miatt, változás lesz például, hogy ingyen lehet majd hozzájutni csoportosított céginformációhoz, a volt cégvezető pedig kötelezhető lesz arra, hogy a csődeljárás során ki nem elégített követeléseket maga fizesse meg .

A kormány honlapján megjelent törvénytervezet sorra veszi a módosítandó törvényeket. A csődtörvény módosítása kimondja: ha a felszámolás során a bíróság által jóváhagyott közbenső mérleg alapján nem jut pénzéhez minden hitelező, akkor képbe kerül a korábbi ügyvezető. Az ő felelősségének megállapítását bármely hitelező, vagy – az adós nevében – a felszámoló is kérheti a bíróságtól.
A cégtörvény részletesen szól a vezető tisztségviselő eltiltásáról. A cégbíróság eltiltja ettől a pozíciótól azt, akinek felelősségét a felszámolási – vagy kényszertörlési – eljárás során, ki nem elégített hitelezői követelésért a bíróság jogerősen megállapította. További feltétel, hogy az illető a fizetési kötelezettségét nem teljesítette.

jogszabaly 2
Az eltiltás alatt álló személy nem szerezhet gazdasági társaságban többségi befolyást, nem válhat gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, vagy egyéni cég tagjává, továbbá nem lehet cég vezető tisztségviselője sem. Az eltiltás öt évre szól.
Az ügyvéd, csak akkor hitelesítheti automatikusan a cég képviselőjének aláírás mintáját, ha őt személyesen ismeri. Ellenkező esetben az ügyvéd megkeresi a személyi adat- és lakcímnyilvántartást, a járművezetői engedély-nyilvántartást, az útiokmány-nyilvántartást, illetve a központi idegenrendészeti nyilvántartást.
Szintén a cégtörvény mondja ki, hogy a csoportosított céginformációkhoz ingyenesen lehet hozzájutni. Ilyen valamely jogi személy – vagy egyéb szervezet – cégtulajdonosi minőségére, képviseleti jogosultságára vonatkozó adat, továbbá az is, hogy egy magánszemély  mely cégeknél lát el vezető tisztséget vagy felügyelőbizottsági tagságot.
Jelenleg ilyen információhoz csak a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, és más hivatalos szerv juthat hozzá. Más információkérő csak akkor juthat hozzá csoportosított adatokhoz, ha azok a törvényben biztosított jogai gyakorlásához vagy törvényes érdekei védelmében szükségesek. Ekkor az információkérőnek az érintettek hozzájárulását igazolnia kell.

 

(MTI)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás