![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/strandfoci.jpg400.jpg)
Második mérkőzését is megnyerte a magyar strandlabdarúgó-válogatott a moszkvai vb-selejtezőtornán. A mieink a vasárnapi, Izrael elleni siker után ezúttal az olaszokat megszorongató Bulgáriával találkoztak.
Riválisunk nagyon megszervezte a védekezését, nehéz volt feltörni a reteszt, de azért egyszer sikerült az első harmadban: Jaksa szabadrúgásból talált be.
Türelmesen játszottak Weiszék, a mezőnyfölényünk azonban a második felvonásban nem eredményezett újabb gólt, így a döntés a záró periódusra maradt.
A meccs tulajdonképpen négy perccel a befejezés előtt dőlt el, amikor egy kavarodás végén Badalik növelte az előnyünket. Röviddel a dudaszót megelőzően ugyan szépítettek a bolgárok, ám győzelmünket nem fenyegette veszély.
Két mérkőzés után tehát százszázalékos a magyar együttes, és gyakorlatilag kijelenthető, hogy ott lesz a nyolcaddöntőben. Kedden magyar idő szerint 15.15-kor (Digi Sport Plus: 21.05 felvételről) a csoportelsőség lesz a tét az olaszok ellen.
Világbajnoki selejtező, európai torna, Moszkva
Csoportkör, 2. nap:
Magyarország – Bulgária 2-1 (1-0,0-0,1-1)
Gólszerzők: Badalik, Jaksa, ill. Hrisztov
starndfoci.hu
magyartudat.hu