![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/Angadzsabur-leves.jpg)
Az örmény kultúra része a magyar nemzeti kultúrának. Évszázadok óta élünk együtt, városokat építettek fel Erdély szerte az örmények.
Távoli horror-egzotikumként bukkan fel újra az örmény-magyar konfliktus (Örményország, mint tudjuk, augusztusban megszakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatait), hetek óta azt találgatja mindenki, hány millió euróért adta ki a magyar kormány a baltás gyilkost Azerbajdzsánnak.
Hogy tényleg eurómilliós megállapodás, más diplomáciai körmönfonás vagy egyszerűen külpolitikai szerencsétlenkedés van a megállapodás mögött, azt hadd ne döntsük el most. A tény az, hogy egy ember (azeri ember) Magyarország területén megölt egy másikat (örmény embert), ezért a brutális gyilkosságért pedig börtönbüntetést kapott. A gyilkost végül Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak, ahol szabadon engedték, és hősként ünnepelték.
Orbán Viktor elismerte: személyes döntése volt Ramil Safarov átadása. Ahogy lenni szokott, Orbán rajongói keresni kezdték a magyarázatokat, a rációt, Orbán ellenfelei pedig egy újabb érvet inkasszóztak a már meglévők mellé, hogy miért alkalmatlan a feladatára. Megjelentek a cikkek, a Facebook-üzenetek, mémek, ahogy ez kell.
Közeli botrány távoli ismeretekkel
és csipetnyi érintettséggel. Csipetnyi, mert Magyarországon ma már alig éri el az ingerküszöböt az a tény, hogy egy ember baltával agyonver egy másik embert a nemzetiségéért, hovatartozásáért. Voltak már ilyen pechesek a zsidók, cigányok, miért lennének kivételek az örmények?
Inkább csak megnyugtató adalék, hogy vannak még olyan meccsek, mint a román-magyar konfliktus: utálják egymást a törökök és a görögök is, az azeriek meg az örmények, hát miért mi lennénk a kivételek? Az untig ismételt autonómia-példatárban Dél-Tirol benne van, Hegyi Karabahról meg vajmi keveset tudunk, mert oda túl veszélyes klassz kis tanulmányutakat szervezni. És ami nem éri meg nekünk, az nincs rajta a térképünkön.
A baltás gyilkosok szabadon engedését, hősként ünneplését egyébként nemzetiségtől függetlenül rosszul veszi be az ember gyomra. Legyen azeri, magyar, román vagy cigány, vagy bármi más. Az is mindegy, hogy ki az áldozat: a veszteségen nem könnyít, nem nehezít a nemzetiség. A halál, az halál.
De mégis van ebben a történetben valami nagyon saját, elszámolnivaló.
Az örmény kultúra része a magyar nemzeti kultúrának
– vajon tudja-e ezt a magyar kormány? Évszázadok óta élünk együtt, városokat építettek fel Erdély szerte az örmények, örmény-magyar honfitársainkkal közös a kulturális emlékezetünk, örökségünk. Nekik és így tehát nekünk sem mindegy, hogy van vagy nincs örmény-magyar diplomáciai kapcsolat.
Tartozunk nekik külön részvétnyilvánítással, amikor az örménysége miatt hal meg valaki. Tartozunk azzal, hogy mégsem kezeljük távoli rémmeseként a baltás gyilkosság történetét és következményeit.
Azt javaslom Orbán Viktornak, legközelebb Tusnád felé menet álljon meg Gyergyószentmiklóson. Egyen meg egy tányér finom, meleg angadzsabur levest, sétáljon egyet fel, felszeg felé, az örmény templom közelében. Gondolkodjon el újra Ramil Safarov esetén, és mondjon valami emberit és hihetőt örmény, örmény-magyar honfitársainknak is.
Parászka Boróka
manna.ro/magyartudat.com