Ha még nem láttad

Pénteken Mrčajevac közelében lezuhant a Szerbia Katonaság J-22 Orao típusú harci gépe, az elmúlt öt évben már a harmadik.

Akárcsak az előző két alkalommal, a pilótának szerencsére most is sikerült katapultálnia.

Dragiša Broćić, a moravai körzet katasztrófavédelmi osztályának vezetője elmondta, a repülőgép-szerencsétlenségnek nincs áldozata, s a lezuhant gépet leszámítva az anyagi kár sem jelentős, hiszen csak kisebb kár keletkezett néhány, a szerencsétlenséghez közeli épületben.

Az első Orao 2008 májusában zuhant le a Nagybecskerekhez közeli Baranda falunál. A második eset 2010-ben történt Kraljevo közelében. A pilóta ekkor a katasztrófa elkerülése érdekében egy tó fölé kormányozta gépét, majd katapultált.

Az Orao típusú gépet a žarkovói légi közlekedési intézetben gyártották, a katonaság pedig 1983 óta használja. Eddig több, mint 100 darabot gyártottak belőle, különböző – roham, oktató, felderítő – változatokban.

Az 1991-1999 közötti időszak háborúiban a Jugoszláv Hadsereg és a boszniai Szerb Köztársaság haderejét erősítették.

(Beta)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás