A török külügyminiszter azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy ellentmondó nyilatkozatokat tesz a Népvédelmi Egységek (YPG) szíriai kurd milíciáról, egyúttal szorgalmazza, hogy Washington szakítsa meg a kapcsolatot a kurd szervezettel.

Mevlüt Cavusoglu erről Tbilisziben grúz és azeri kollégájával tartott találkozóján beszélt.

Mevlüt Cavusoglu
Mevlüt Cavusoglu

Az Egyesült Államok nem tekinti terrorszervezetnek az YPG-t, sőt támogatást nyújt neki a Szíriában és Irakban jelentős területeket uraló Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcához. Törökország nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egységes kurd nemzet jöhet létre, amelyet nemzetbiztonsági kockázatnak tart, különösen annak fényében, hogy délkeleti tartományaiban rengeteg kurd nemzetiségű lakos él. Törökország azt állítja, az YPG állt a 28 halálos áldozatot követelő szerdai ankarai robbantásos merénylet hátterében.
Cavusoglu a TRT Haber török állami televízióban közvetített beszédében a “gyengeség jelének” mondta, ha az YPG-hez hasonló szervezetekkel működnek együtt az Iszlám Állam elleni harcban. A török politikus hozzátette, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter kettejük csütörtöki telefonbeszélgetésében azt mondta, az YPG-t nem tartja megbízhatónak. “Jelentős fejlemény, ha az Egyesült Államok kezdi megérteni a helyzetet. Fontos, hogy egy olyan ország, mint az Egyesült Államok, világosan megfogalmazza a terrorizmushoz és a terrorszervezetekhez való viszonyát – tette hozzá.
Az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője csütörtökön nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy az YPG követte el a szerdai ankarai merényletet. A szóvivő felszólította Törökországot, hogy szüntesse be a kurd milícia szíriai állásainak bombázását.
A legfőbb szíriai kurd párt, a Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD) tagadta, hogy a tömörülés katonai szárnyának, az YPG-nek köze lenne az ankarai merénylethez. A PYD azzal vádolta Törökországot, a merényletet a szíriai harcokban történő szerepvállalása igazolására használja fel.

magyartudat.com

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás