![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/VitaVona_1.jpg)
Vitára hívja Vona Gábor Köves Slomót, hogy tisztázzák a Jobbik elleni antiszemita vádakat. A pártelnök szerint a magyar emberek „nem előítéletesek, hanem utóítéletesek.” A Jobbik az ország valódi problémáival szeretne foglalkozni.
A magyar emberek életét érintő valódi problémákkal kíván foglalkozni a Jobbik – szögezte le péntek délelőtt, budapesti sajtótájékoztatóján Vona Gábor, a párt elnöke. Hangsúlyozta, hogy a Jobbiknak egyetlenegy olyan elképzelése, programpontja, törvényjavaslata sem volt és nem is lesz, amely magyar állampolgárok között faji, etnikai, vallási szempontból különbséget kívánna tenni. „Sőt, mindig is mi voltunk azok, akik egyértelműen az képviseltük, hogy Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkozzanak. Mi voltunk azok, akik mindig is a kettős mérce ellen foglaltunk állást – jelentette ki Vona Gábor.
A pártelnök kifejtette, a Jobbik ellen folyamatos rágalom kampány zajlik a hazai és a nemzetközi média irányából, melyeknek „felszíni célja”, hogy egyfajta antiszemita, rasszista szélsőségként állítsák be a pártot.
Kinek áll érdekében az antiszemitizmus lebegtetése?
Vona Gábor szerint a Jobbik ellen az egyik legegyszerűbb fegyver az antiszemitizmus, pont ezért tartja fontosnak, hogy vitára hívja Köves Slomót, illetve egyszer és mindenkorra tisztázzák a kérdést. Köves Slomó múlt héten csütörtökön jelentette be, hogy véleménye szerint konzultációt kell indítani az antiszemitizmus ellen a magyar társadalomban és a zsidó szervezetek között is. Vona hangsúlyozta: szükség van arra, hogy tisztázzák, az antiszemitizmus magyarországi lebegtetétse kinek és milyen szempontból az érdeke. Kifejtette, hogy a Jobbik képviselői nem a zsidóság kérdéskörével kelnek és fekszenek, sokkal inkább az ország valódi problémáival kívánnak foglalkozni, nem pedig „műbalhékkal”. A pártelnök úgy gondolja, a magyar emberek általában nem rasszisták, nem előítéletesek és a történelem során a magyarok mindig bizonyították, hogy befogadóak, toleránsak. „Ami szerintem a magyar társadalomban van, az nem előítélet, hanem utóítélet” – tette hozzá Vona Gábor. Arról is vitázna Köves Slomóval, hogy a Jobbik programja antiszemita, vagy magyarpárti. A pártelnök bátorítja a sajtó képviselőit, nézzék vissza felszólalásait, megnyilvánulásait, hogy abban találnak-e fajgyűlölő kijelentéseket. Abban azonban biztos, hogy Izrael világpolitikai térnyerését, illetve a magyarsághoz való hozzállásuk alapján a hazai zsidóság szervezeteit, személyeit illető kritikát találni fognak.
Vona Gábor egy nyilvános, élőközvetítéssel egybekötött vitát tartana szerencsésnek. Arra a levélre is válaszolni kíván a jövőhét elején, melyet 50 amerikai képviselő írt Orbán Viktornak azzal, hogy felhívják a figyelmet a Jobbik „veszélyeire”.
A sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy Szegedi Csanád, a párt európai parlamenti képviselőjének nyilvánosságra került zsidó származásának a Jobbikon belüli kezelése is csak azt bizonyítja, a nemzeti radikális párt nem antiszemita. Megerősítette, hogy a Jobbik nem a származása alapján, hanem a „magyar nemzet ügyéhez” való hozzáállása alapján ítél meg mindenkit.
barikad.hu/MTI
magyartudat.hu