![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/bugar_berenyi.jpg)
A felvidéki magyarságot érintő aktuális kérdésekről vitázott Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke és Bugár Béla, a Most-Híd vezetője pénteken Révkomáromban.
A két pártelnöknek másfél óra állt rendelkezésére, hogy kifejtse álláspontját a felvidéki magyarság megmaradását célzó stratégiával, a megyei választásokkal, az anyanyelvhasználattal, valamint a Beneš-dekrétumokkal összefüggésben. Berényi József és Bugár Béla a tavalyi parlamenti választások óta először ült le nyilvános vitára.
A vita során Berényi József a magyar érdekképviselet egységes fellépésének, illetve az autonómia felvállalásának fontosságát hangsúlyozta, s rámutatott, hogy pártja magyar identitását fenntartva kívánja keresni az együttműködés lehetőségeit. Bugár Béla úgy vélte: a magyarság érdekeinek érvényesítéséhez alternatív utakon is el lehet jutni, az autonómia megteremtéséhez szerinte leginkább arra lenne szükség, hogy azzal a szlovák közvélemény is megismerkedjen.
A megyei választásokkal kapcsolatban Bugár Béla elmondta: pártja úgy látja, csak megyei szinten képzelhető el a megegyezés, de erre csak a Besztercebányai kerületben került sor. „Nagyon kevés helyen tudunk majd együttműködni, és ez az elkövetkező európai parlamenti választásokra is rányomja majd a bélyegét, a szakadék mélyülni fog” – jelentette ki Bugár.
Az MKP elnöke szerint elsősorban azokon a helyeken kell keresni az együttműködést, ahol nem él tömbben a magyarság, hisz itt a jelöltek könnyen „kiüthetik egymást”. Bizonyos járásokban sikerült megtalálni a közös hangot, de vannak régiók, ahol ez egyszerűen nem működik – mutatott rá. „Más válaszokat akar Szenc és környéke, és mást Révkomárom és környéke, ahol az önrendelkezést várják tőlünk. Ez a kettő most egymásnak feszül” – hangsúlyozta Berényi.
Abban a két pártelnök egyetértetett, hogy a magyarság megmaradásnak alapja az anyanyelvi oktatás. Berényi szerint a kisebbségi iskolákat a magyarországi rendszerhez hasonlóan a kisebbségi önkormányzatok felügyelet alá kellene helyezni. „Szükség van a kulturális és oktatási autonómiára” – szögezte le. A Most-Híd elnöke rámutatott: a magyar iskolák azért kerülnek veszélybe, mert egyre kevesebb a magyar, a magyar gyerek, s ezáltal kevesebben járnak magyar intézményekbe. Elsősorban a szülőket kell meggyőzni, hogy nem kerülnek hátrányos helyzetbe a gyerekek, ha magyar iskolát látogatnak.
(hirek.sk)
magyartudat.com
Világosan látni ki a magyar érdekek szoszoloja és ki a kinem mondott pénzvilágé.Szerintem Berényi Jozsef koveti a helyes utat.Bugár Béla meg csak mondja a szoveget,de már eltávolodott a magyarságtol.
„…A magyarság érdekeinek érvényesítéséhez alternatív úton is el lehet jutni.” Nagyon jól ismerjük ezeket a ballibsik általi utakat, de dőljetek be felvidéki magyarok!
NE dőljetek be! – egy betű elírása történt.