![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/szekely_torrok_zaszlo1.jpg)
Kövér László, az Országgyűlés elnöke vezetésével magyar delegáció látogatott Törökországba május elején.
Ennek kapcsán sikerült elérni azt, hogy török politikai vezetők egyetértésével és jelenlétében a rodostói Mikes Kelemen parkban felhúzzák a székely zászlót. A harmadik országok közül ez az első hely, ahol az állami lobogó mellett megjelenik Székelyföld zászlaja.
Kövér László ezen kívül Isztambulban ellátogatott a feriköyi temetőbe, ahol megkoszorúzta Széchenyi Ödönnek – Széchenyi István török földön letelepedett fiának, a török tűzoltóság megszervezőjének – a sírját.
A helyi Hadtörténeti Múzeumban Kövér László megemlékezett a 200 éve született Kmety György honvédtábornokról, aki a török hadseregben Iszmail pasa néven harcolt az oroszok elleni háborúban.
PP – dr. Kelemen András fotója
(turkinfo)
magyartudat.com