Egy hónapon belül két robbantásos merényletet hajtottak végre a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) székháza ellen. Az eseményekre való tekintettel a magyar lakosság követeli az EBESZ állandó jelenlétét.
Ha ez bárhol máshol történik a világban, az EU, a NATO és talán az ENSZ is rendkívüli közleményben ítélné el az esetet, most azonban „az egész nemzetközi közösség hallgat”, ami tűrhetetlen – fogalmazott Szíjjártó Péter.
Ugyanakkor beszámolt róla, hogy többször egyeztetett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetőivel, és azt kérte, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója ne csak Kelet-Ukrajnában legyen jelen, hanem a nyugati részén is, Kárpátalján, folyamatosan, és lépjenek fel, hogy a kárpátaljai magyar közösséget ne félemlíthessék meg és ne hajthassanak végre támadásokat a magyar nemzeti közösséggel szemben.
Mint mondta, mind az EBESZ főtitkára, mind a kisebbségügyi főbiztosa rendkívül pozitívan, korrekten és nyitottan állt a kezdeményezéshez, így pénteken arról adott értesítést a főtitkár levélben, hogy létrehozták az EBESZ folyamatos jelenlétét Ungváron. A helyiek is arról számoltak be, hogy észrevehető az EBESZ jelenléte a környéken, 12 tagú megfigyelő misszió van jelen – közölte.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy Ukrajna „a hamis propaganda eszközeivel” is él, folyamatosan próbálja megosztani a magyarságot, manipulálni a nemzetközi közvéleményt.
„De ennek mi nem engedünk” – jelentette ki. Hozzátette: minden magyar, éljen bárhol a világon, mindig számíthat rá, hogy a magyar kormány megvédi.
Azt mondta, „minden vitát és minden harcot vállalunk a magyar emberekért”, akár Magyarországon élnek, akár a határokon túl.
Fotó: UNIAN
www.magyartudat.com