![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/bolcsode_udvar.hirek_kep11.jpg)
Mintegy 250 millió forintnyi uniós támogatás, illetve jelentős összegű önerő felhasználásával csaknem egy év alatt felépült Biatorbágy első bölcsődéje; az ünnepélyes avatásra vasárnap délelőtt kerül sor – tájékoztatta a Pest megyei város polgármestere az MTI-t.
Tarjáni István (Fidesz) elmondta, hogy a Bia városrészben létesült hatcsoportos, 72 fős Gólyafészek bölcsőde a berendezéssel együtt 384 millió forintba került. Az egyszintes épületben a csoportszobákon kívül főzőkonyhát és több kiszolgálóhelyiséget is kialakítottak, és futotta a pénzből játszóudvarra, bútorokra, eszközökre is.
Az új létesítmény – amelyben gyermekfelügyeletet is vállalnak – a 13 ezer lakosú település első bölcsődéje, így nagy segítséget jelent majd az egyre nagyobb számban betelepülő családoknak – tette hozzá a polgármester. Megjegyezte: az intézménybe valószínűleg nem tudnak majd minden jelentkezőt felvenni, ezért a férőhelyek további bővítésére lesz szükség.
A Gólyafészek vasárnapi avatásán a tervek szerint Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára mond ünnepi beszédet.
MTI
magyartudat.hu