Felvidék : nagy sikert aratott a II. Görgey Artúr Lovastúra

 

 

 

 

 

 

 

 

Második alkalommal rendezték meg a magyarországi hagyományőrzők, az Ózdi Huszárbandérium főszervezésében a Görgey Artúr nevével fémjelzett lovastúrát, melyen felvidéki lovasok is részt vettek.

A lovastúra tavaly került első alkalommal megrendezésre, az 1849-es egykori dubicsányi csata emlékére, amikor is Görgey csapatai, huszárai harcoltak a falu közelében az osztrák és cári csapatokkal. Idén a huszárok, mintegy harmincöten szintén Dubicsányból indultak.
A résztvevők közt találtuk a 8. Coburg huszárezred emlékét ápoló Ózdi Huszárbandérium tagjait, a hódoscsépányi hagyományélő lovasokat, akik idén kozák mundért öltöttek, a nyíregyházi valamint az I. Ferdinánd császár huszárokat, a pestmegyei s veresegyházi tüzéreket s vadászokat, a pándi betyárokat, alföldi csikósokat, szentsimoni lovasokat, valamint lovasokat a Felföldről, Tornaljáról, Almágyból, Feledről, Mártonfaláról s Fülekről.
A sereg július 20-án Dubicsány-Putnok-Velkenye-Rimaszécs-Simonyi-Serke-Rimajánosi-Rimaszombat útvonalon haladt, s közben néhány községben pihenőt tett, bemutatót, díszszemlét tartott. Július 21-én folytatták útjukat Rimaszombat-Rimajánosi-Bellény-Martonfalva-Rimaszécs-Veleknye-Sajópüspöki-Bánréve-Hét útvonalon haladva. Harmadnap Putnok s a túra vége, Dubicsány következett, ahol megkoszorúzták a helyi csata emlékművét…
A szépszámú közönség újraélhette a szabadságharc dicső napjait, a huszárok és kozákok csatáját, a magyar tüzérség ágyús bemutatóját, s a gyalogos csatajeleneteket. A műsorban közel hatvan hagyományélő szerepelt, lovasok, gyalogosok egyaránt. Az egyes állomásokon tisztelegtek a polgármester előtt, köszöntők hangzottak el, mindenhol a legmagasabb tisztelettel s őszinte szeretettel fogadták s látták vendégül a hagyományélőket, úgy Magyarországon, mint Szlovákiában egyaránt.
Nagy sikert arattak, talán még nagyobbat, mint tavaly. A több mint száz kilométeres túra, s a lovasok száma is gyarapodott. Vitkó Egon, Varga Gábor s Varga Balázs ózdi főszervező s valamennyi résztvevő őszinte gartulációkat fogadhatott.

Felvidék.ma/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás