Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Biztos győzelemmel kezdte meg szereplését az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott az olaszországi nemzetközi tornán, a nyitónapon a kazahokat verte 11 góllal.

Eredmény:
Magyarország-Kazahsztán 14-3 (4-1, 4-1, 2-1, 4-0)
————————————————-

A két négyes csoportban zajló és a londoni olimpiai felkészülést szolgáló cosenzai torna első napján a magyar válogatottnak kellemes ellenfél jutott, és a tudáskülönbség érvényre is jutott Kazahsztán legjobbjaival szemben.
Biros Péter csapatkapitány büntetőből szerzett góljára még válaszoltak, utána azonban folyamatosan elhúzott és egyre növelte előnyét az együttes – számolt be a részletekről a nemzeti csapat honlapja, a www.vlv.hu.
Az első szünetre háromgólosra hízott az előny, két negyed után pedig – „lemásolva” a nyitó nyolc percet – 8-2-re vezetett a magyar válogatott.
A harmadik játékrészben visszavettek a tempóból Birosék, de a különbség így is nőtt, a befejező nyolc percben aztán a tízgólos különbség is meglett Kiss Gergely ejtésével (13-3), a vége pedig Varga Dénesnek a hajrában esett megúszásgóljával 14-3 lett.
A magyar csapat csütörtökön 17:40 órától a szerb válogatottal játszik.
A csoport negyedik tagja Kanada, míg a másik négyest Olaszország, Montenegró, Ausztrália és Görögország alkotja.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás