![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/baranyai_koztartasag3.jpg)
1921. augusztus 14-én kiáltották ki Pécsen a Baranya-bajai Szerb–Magyar Köztársaságot, melynek vezetői jórészt a Károlyi-kormány és a tanácsköztársaság prominens alakjai, valamint a helyi szocialisták közül kerültek ki.
A Horthy-rendszerrel szemben délszláv védelem alá helyezkedő köztársaság mindössze nyolc napig létezett, a szerb–horvát–szlovén hadsereg kivonása után ugyanis azonnal összeomlott.
A világháborús vereséget követően a francia antant csapatok által támogatott szerb – hivatalosan szerb–horvát–szlovén – erők északi irányban nyomultak előre, hogy érvényesítsék Magyarországgal szemben fennálló területi követeléseiket. I. Péter (ur. 1903-1918) hadserege végül – a Trianonban később elcsatolt országrészeken túl – Baranyát is elfoglalta, a Duna-Tisza-közén pedig egész Bajáig nyomult előre.
Ezeket a területeket a délszláv állam egészen 1921 augusztusáig ellenőrzés alatt tartotta. Az antant szövetségesek tárgyalásai során ugyanakkor már 1919-ben világossá vált, hogy a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság – 1929-től Jugoszlávia – sikertelenül lobbizott a megszállt vármegyékért, ám I. Péter király és kormánya mégis abban reménykedett, hogy azok – bizonyos külső körülmények folytán – mégis náluk „felejtődnek” majd.
Erre a magyar tanácsköztársaság bukása, 1919. augusztus 1-je után reális esély is nyílt, miután a Károlyi-éra és a kommunista korszak számos prominens alakja – például Linder Béla, Doktor Sándor – Pécsen találtak menedéket.
A megszállási övezet súlypontja, Pécs fontos bányászcentrum és iparvidék volt – jelentős munkásréteggel –, így a menekülő politikusok számára reális esély nyílt arra, hogy a területet szembefordítsák az ellenforradalmi Magyarországgal.
A helyi szocialisták 1919 augusztusát követően erőteljes kampányt indítottak Horthy és a nevével fémjelzett ellen, mely során főleg a Prónay-Héjjas-féle különítmények „terrorcselekményeivel”, és az új rendszer állítólagos munkásellenes magatartásával riogatták az ottani lakosságot.
Miután augusztus 25-én kiderült, hogy Pécs és környéke visszatérhet Magyarországhoz, Dobrovits Péter vezetésével a szocialisták számos szerbpárti megmozdulást szerveztek, de ezzel a munkásság túlnyomó része nem szimpatizált.
A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság lehetőségeihez mérten – elsősorban Rajic kormánybiztoson keresztül – támogatta Dobrovitsék kezdeményezését, Belgrád anyagi segítségének köszönhetően alakulhatott meg például – 1920 januárjában – a Pécsi Szocialista Párt. Bár a trianoni szerződés a határokat a Drávánál és a Baranyai-háromszögtől északra húzta meg, az átadás technikai végrehajtása még váratott magára, ezért a megszállási övezetben tartózkodó, Horthy-rendszerrel szemben álló politikusok kísérletet tettek a magyar bevonulás megakadályozására. 1920 augusztusában törvényhatósági választásokat tartottak, ahol Linder Béla – a Károlyi-kormány egykori hadügyminisztere – szerezte meg a polgármesteri széket, Doktor Sándor pedig a városi bizottság elnöke lett.
Az új közigazgatás elsősorban a fehérterrorról érkezett – valós és torzított – hírekből kovácsolt magának politikai tőkét, de azt a közhiedelemmel ellentétben nem egy kommunista rezsim kiépítésére akarta felhasználni.
Dobrovitsék nyilatkozatai alapján, a még megszállt területeken – elsősorban Károlyi Mihály és Jászi Oszkár gondolatai nyomán – egy közös szerb–magyar–sváb köztársaságot akartak megszervezni, mely formálisan jugoszláv fennhatóság alatt állt volna. Rajic kormánybiztos, a Baranyába kinevezett szerb főispán 1921 januárjában Nikola Pasics szerb miniszterelnökhöz utazott, és átadta Dobrovitsék erről szóló autonómiatervezetét, amire Belgrádban azonnal rá is bólintottak.
Az év eseményei azonban kedvezőtlenül alakultak a szocialisták számára: egyrészt, a trianoni békeszerződés ratifikálását követően, 1921 júliusában a délszláv megszállás végleg okafogyottá vált, és ekkor már az antant is sürgette a kivonulást.
Másrészt, a délszláv állam hangulata fokozatosan kommunistaellenes irányban tolódott el, ami a Pasics-kormány baranyai akcióját komolyan megnehezítette.
1921 júliusában a kormányfő tudatta Linderrel, hogy nem támogathatja tovább a pécsi szocialistákat, a délszláv állam hadserege pedig felkészült a kivonulásra; Dobrovits és társai – a Horthy-ellenes propaganda által feltüzelt lakosság támogatásával – 1921. augusztus 14-én, a pécsi Széchenyi téren kikiáltották a Baranya-bajai Szerb–Magyar Köztársaságot.
Ebben a helyzetben a születő új államnak gyakorlatilag már nem volt támogatottsága – és igazából létalapja sem –, így aztán nyolc nap után beszüntette működését.
A szerb–horvát–szlovén kormány időközben ugyanis már megegyezett Budapesttel, bádoki Soós Károly tábornok irányítása alatt pedig a magyar hadsereg Kaposvár környékén felkészült Baranya visszafoglalására.
Bár augusztus 15-én – Pécs példája nyomán – a köztársaság többi jelentős városában – például Baján, Mohácson, Siklóson – is kikiáltották a függetlenséget, az államocska egyetlen feladata már csak az emigránsok útbaigazítása volt.
Szócsiné Vitéz Léber Ottilia
Wikipédia