![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/small-satellite-orbital-deployer.jpg)
A Nemzetközi Űrállomásra tartó automata japán teherszállító apró amatőr rádióműholdak készletét is magával viszi, melyek egyike morzeüzenetet „ír” majd az égboltra.
A japán H-2 Transfer Vehicle-3 július 20-án indult, és a tervek szerint pénteken köt ki a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A magával vitt rendkívül apró műholdak – úgynevezett cubesatok vagy mikroműholdak – valószínűleg szeptemberig maradnak a komplexumon, akkor helyezi majd őket az űrbe Akihiko Hoside a Kibo modul robotkarjával.
Az egyik műhold – FITSAT-1 – morzeüzeneteket ír majd az éjszakai égboltra, így segíti a kutatókat a műholdakhoz szánt optikai kommunikációs technika tesztelésében.
A FITSAT-1-et a japán Fukuoka Technológiai Intézet (FIT) fejlesztette ki. Beceneve, a NIWAKA a „Hakata Niwaka” – hagyományos japán komédiák improvizált előadása maszkok segítségével, mely a Japán déli részén lévő Hakata körzetből terjedt el – összetételből ered.
A szatellit egyik kísérleti feladata mesterséges csillagként hunyorogni – mondja a projekt vezetője, Takusi Tanaka. Az alig 1,33 kilogramm FITSAT-1 nagy energiájú fénykibocsátó diódákat (LED) szállít, melyek különösen fényes villanásokat produkálnak majd. „Reményeink szerint szabad szemmel vagy kisebb távcsővel is megfigyelhetőek lesznek” – mondja Tanaka.
Kibocsátása után a cubesat LED-jei villanó módban pislognak, így morzejeleket generálnak. A morzekód a szöveges információ továbbításának módszere kétállapotú csatornán, ki és bekapcsolt hangokkal. Tanaka úgy véli, a műhold működni fog az űrben. Elmondása szerint a valószínű kihelyezési időpont szeptember 6.
A FITSAT-1 orbitális pályája a déli szélesség 51,6° és az északi szélesség 51,6° foka között helyezkedik el. A szatellit neodímium mágnest tartalmaz, melynek révén mindig a mágneses észak felé tekint, mint egy iránytű.
A FITSAT-1 villanófényét a FIT földi állomása veszi majd, mely egy teleszkóppal és egy antennához csatolt fotoelektron-sokszorozóval is rendelkezik. „Amikor a NIWAKA a horizont fölé emelkedik, a Fukuoka állomástól délre helyezkedik el – mondja Tanaka. „Mind a földi készülékeket, mind a szatellit LED-jeit úgy állítják majd be, hogy a földi fogadóeszközök a fő adatsugárban helyezkedjenek el.”
Nagy sebességű és optikai kommunikációs kísérleteket is kipróbálnak majd körülbelül három percig, míg a szonda végighalad pályáján. A kísérlet során a szatellitek közötti optikai kommunikáció lehetőségét vizsgálják.
space.com/magyartudat.hu