Kelemen Hunor – Az RMDSZ megnyerte a választásokat

 

 

 

 

 

 

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mind a 2008-as eredményeihez képest, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat – jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

 

 

 

 
A választásokat értékelő kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elmondta, a részleges eredmények azt jelzik, a szövetség 184-ről 203-ra növelte a polgármesterei számát, míg a szövetséggel versenyre kelő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. Kelemen Hunor úgy értékelte, a magyar választók az RMDSZ-en belüli egységre szavaztak.

Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem mobilizálta a választókat, és sok helyen kárt okozott a magyar közösségnek. Utalván az ellenzéknek nyújtott magyarországi politikai támogatásra, kijelentette: kézfogással nem lehet átvinni a népszerűséget. „Minden befektetés e két pártba veszteséges volt. A gazdaságban ilyenkor be szokták zárni a boltot, és az érintettek más munkát keresnek” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. „Kövér Lászlónak üzenjük, hogy az elültetett fenyőfáit óvni fogjuk, és tulipánt ültetünk köréje” – utalt az RMDSZ-elnök a pártok választási jeleire (az RMDSZ jele a tulipán, az MPP jele a fenyő)

Kelemen Hunor elmondta, Székelyföldön mindenütt javította önkormányzati pozícióit az RMDSZ, de vegyes lakosságú területeken a magyar-magyar verseny a magyar-román versenyt olyan módon befolyásolta, hogy helyenként pozíciókat veszítettek. „Ahol veszítettünk, elemezzük az okokat, és elkezdjük a felkészülést a parlamenti választásokra” – jelentette ki.

Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azt tartotta fontosnak, hogy az RMDSZ két év nehéz kormányzás után nyerte el újra a választók bizalmát. Az alelnök elmondta, elkezdik az egyeztetéseket az önkormányzatokban az alpolgármesteri tisztségekről. Kérdésre, hogy vannak-e preferenciáik a helyi szövetségesek megtalálásában, Kelemen Hunor elmondta, nincsenek koalíciós szimpátiáik, az RMDSZ megegyezéseit kizárólag a közösség iránti szimpátia fogja irányítani.

Forrás : erdely.ma

magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás