Még durvábban támadják a magyarokat Romániában

 

 

 

 

 

 

 

 

Szélsőséges hangvételű nyilatkozatban rohant ki tegnap Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) bukaresti, negyedik kerületi szervezetének alelnöke Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet ellen, aki egy interjúban a romániai magyarok autonómiatörekvései mellett foglalt állást – olvasható az erdely.ma portálon.

Füzes a NewsIn hírügynökségnek adott interjúban úgy fogalmazott, az autonómia a szeparatizmus ellentéte, és az egyetlen kompromisszumos megoldás Románia szuverenitásának tiszteletben tartása és a magyarok önrendelkezési joga között. Hozzátette: éppen ezért abszolút ellenzi a magyar revansizmust és területi követeléseket. Úgy vélte, a Székelyföld számára területi, a többi magyar számára pedig kulturális vagy személyi elvű autonómia szükséges. Füzes ugyanakkor leszögezte: bizonyos abban, hogy a magyarok kivívják az autonómiát – írja a kolozsvári Krónika.

A magyar nagykövet által mondottakra durva hangnemben reagált Bodgan Diaconu, a PSD vezető bukaresti politikusa. Diaconu szerint nem autonómiára van szükség, hanem az etnikumok közötti jó együttélésre, valamint azon akciók ellehetetlenítésére, amelyek szerinte az autonómia örve alatt – ő ezt enklavizálódásként és szeparatizmusként értékeli – a román állam szétdarabolását célozzák.

A szélsőséges politikus szerint a romániai magyaroknak nincs szükségük kompromisszumokra, mivel több joguk van, mint más európai kisebbségeknek. Szerinte Füzes és más, „Budapestről irányított politikusok” nem önrendelkezést akarnak a magyarok számára, hanem a szavazataikat, hogy aztán „az a szélsőséges és románellenes magyar kormány irányíthassa és manipulálhassa őket, amely nem képes állampolgárainak semmit sem nyújtani az etnikai szeparatizmus aberráns fantomján kívül, abban a reményben, hogy hatalmon tartják őket”.

Diaconu személyesen is sértegeti Füzest, amikor „nem excellenciásként” emlegeti. Diaconu korábban a magyarságot, Magyarországot és a magyar címert is gyalázta, amikor a nemzeti jelképet horogkereszthez hasonlította.

Az idén ősszel esedékes parlamenti választások előtt várhatóan ennél még durvább támadásra is fel kell készülnie Magyarországnak, illetve az erdélyi magyarságnak. A nemrég hatalomra került balliberális koalíció, az előző kormányzattól eltérően, sokkal konfrontatívabb a kisebbségekkel szemben.

erdely.ma/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás