Egy valami biztos, nem éltünk a megkreált rendszerváltással!
A rendszerváltás azonnal rablóváltásba torkollott és ma már feudális szintre süllyedt az ország!
Ugye nem lesz munkaügyi központ, lesz közmunka és ugye élet és életbenmaradás ura a polgármester és az őt mozgató helyi kiskirályok.
Persze városból nézve ez nem így látszik, de a valóság sok helyen az, hogy a közmunkás a magánbirtokokon dolgozik ingyen.
Ingyen, mert a pénz nem a földesúr szolgáltassa, hanem az állam az önkormányzat.
Természetesen ezért jár egy kis apanázs a kiszolgáló apparátusnak, ám meg kellene érteni, a közmunka, pláne a hazai trend, néhány kivételtől eltekintve gazdasági mélységbe taszítja az országot, mert valójába nem termelő munka!
Látom mi folyik felénk, ahol nem a királyi területeken robotolnak, ott babrálnak csupán, de például a teherautónyi PET palack a fák között továbbra is elvan!
S hogy jobban teljesítünk, a statisztikákba biztos, de a valóság a több százezres közmunkás, éhbér és sok esetben imitált munka.
Na és a fő szöveg, hogy rávetett a közmunka a valós szektorba való érvényesülésre. -Hát nem, aki már dolgozott nagy vagy kicsi munkahelyen, az tudja, hogy a sétálást és seprű cipelés, bizony tíz percig sem honorálná egyetlen komoly munkaadó.
Tehát álomvilág az, hogy ez segít egy komoly cégnél érvényesülni. A komoly cégnél nincs lődörgés, valódi hajtás van.
Rusznyák Zsolt
Fotó: Komka Péter/MTI
magyartudat.com
Megkérdeztük a szakembert: Volt-e nálunk rendszerváltás?
Kódis János 59 éves váltókezelő a Pusztagödöri vasútállomáson. Negyvenöt éve van a szakmában, de ha hozzá vesszük, hogy az apja is váltókezelő volt, nyolcvan éves szakmai múltat mondhat magáénak. Az első kérdésünk az volt, ami mindnyájunkat foglalkoztat, mindennapos vita tárgya:
— János bácsi, volt-e nálunk rendszerváltás?
— Volt a rosseb fiam!
— És miért nem volt?
— Azér gyerekem, mert a vágány a régi maradt! Látod, ez itt a váltó. Ennek van két állása. Vagy jobbra döntöm, vagy balra. Oszt ezzel a böhöm nagy súllyal kell működtetni. Ez a váltó eredetileg jobbos vót, aztán jöttek a kommunisták, oszt kezdték piszkálni. De meg se bírták emelni, míg az oroszok be nem jöttek. Azok osztán átlökték nekik balra.
— Ettől megváltozott valami János bácsi?
— Meg ám fiam!
— Micsoda?
— Hát kifele mindig tele vagon ment, befele meg az üres vagon gyütt, osztán annak is örültünk.
— Miért?
— Hát, hogy legalább a vagont visszaadták!
— Mostanában, hogy van ez?
— Hát kérem, most a váltót megint jobbra állították, oszt azóta, megszűnt a forgalom.
— Magának jobb lett ettől János bácsi?
— Hát, ha csak attól nem, hogy azóta, semmi dolgom nincs. Ha nem így vónék nyugdíj előtt, hát már munkanélküli vónék, mint a gyerekeim.
— Ők mit csinálnak?
— Ők igazi kódisok.
— Miért?
— Mert kilökték Őket a holtvágányra.
— Az melyik János bácsi?
— Az amék nem vezet sehova!
— 1990
Találó és igaz: „megkreált rendszerváltás”.
Rendszerváltás … parányi történelmünk.
Letelepedve a Medencében, rabló hadjáratokat indítunk az akkori Eu -ban. Elkalapálnak minket.
Géza fejedelem békét próbál …majd fia,
Első Árpád házi királyunk lemészárolta német segítséggel a riválisát, a belénk vert kereszténységgel.
500 év múlva a török szétszakítja az országot, de előtte még a németek hagyják hazánk tatár dúlását.
Nincsenek választások, a nemzetiségek arrogánsan összefognak, háború, amire már a fél világ vár,
amit követ Trianon, kiváltva a másik háborút ahol persze sikerül a legrosszabb oldalra állnunk,
hogy majd egy másik diktatúra fogságába essünk 1990 -ig.
A rendszer váltását ennél normálisabban nem lehetett véghez vinni.
Ebben tökéletes nincs, csak hatalmas kompromisszumok, hogy békés legyen.
Az ország rohamosan rohant a gazdasági csőd felé, amit az 1948 -as utolsó ránk kényszerített
rendszer okozott („vas és acél” ..), amit már visszacsinálni nem lehet, maradt a ráfizetéses,
fölösleges munkahelyek azonnali eltüntetése, a privatizáció, a piacgazdaság.
Persze, hogy drámai volt tömegeknek, hiszen megszűnt a ketrecben táplált élőlények
táplálása, megszűnt a ketrec, az ingyen ellátás, munkát kellett keresni a megélhetésért,
rutinunk meg nulla … Magyarország azóta (1990) köztársaság.
Talán egyszer megtanulunk választani is magunknak, nekünk való vezetőket,
a pénzhajsza mellett, illetve ellenére.