Vlagyimir Putyin orosz elnök a jelek szerint nem veszi komolyan a nyugati szankciófenyegetéseket- állapította meg hétfőn ismertetett helyzetértékelésében az egyik legtekintélyesebb londoni stratégiai elemzőműhely, a Királyi Külügyi Intézet – londoni székháza után közkeletű nevén a Chatham House – orosz és eurázsiai kutatási programjának vezetője.
John Lough hangsúlyozta elemzésében: Putyin tisztán látja, hogy  az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak nincs kidolgozott koncepciója Ukrajna stabilizálására, és sem az EU, sem Amerika nem tud, leromlott gazdasági helyzete miatt és  nem érez jelentősebb késztetést az ukrán gazdaság pénzügyi kisegítésére.
A Chatham House szakértője szerint az ukrajnai Oroszország céljai közé tartozik valószínűleg a május 25-én esedékes ukrajnai elnökválasztás megzavarása is. Ha sikerülne ugyanis szabad választásokat tartani az ország egész területén, annak eredményeként olyan, törvényesen megválasztott államfő kerülhetne Ukrajna élére, akinek személye az országegyesítésre összpontosíthatná a figyelmet, márpedig ez nem jönne jól az Ukrajna „föderalizálására” törekvő Oroszországnak – áll a Chatham House vezető térségi szakértőjének elemzésében.
John Lough szerint az ukrajnai válságról csütörtökön kezdődő genfi tárgyalásokon Oroszország ezért valószínűleg azt fogja erőltetni, hogy Ukrajnában dolgozzanak ki menetrendet a gyors alkotmányos átalakításra. Moszkva érve várhatóan az lesz, hogy ennek nincs alternatívája, tekintettel a kelet-ukrajnai térséget elborító káosz mértékére.
Putyin ukrajnai stratégiája elismerést érdemel.
Ezek közé tartozik, hogy Putyin az orosz állami média szívós támogatásával folyamatosan tájékoztatja Oroszországot, amelyben a délkelet-ukrajnai orosz ajkú terület veszélyes helyzetéről. Ennek eredményeként viszont ha a kormányépületeket elfoglaló oroszpárti aktivisták tevékenysége erőszakcselekményekbe torkollik, akkor az orosz elnökre egyre nagyobb nyomás nehezedne a katonai beavatkozás végett, és lehetségessé válna „az eddig elképzelhetetlen”, vagyis az orosz-ukrán háború.
A másik fő kockázat az, hogy a kijevi kormányzat és a nyugati hatalmak nem fogadják el Moszkva várható javaslatát a gyorsított ukrajnai alkotmányos reformról. Putyin ebben az esetben még tovább fokozhatja erőfeszítéseit a kijevi kormány által a fő ipari központok felett gyakorolt ellenőrzés gyengítésére, és ennek részeként valóra válthatja az ukrajnai földgázszállítások leállításával kapcsolatos fenyegetését.
A Chatham House szakértője szerint a harmadik nagy kockázat az EU-nak az, hogy az orosz gazdasági-katonai nyomás alatt az átmeneti ukrán kormány esetleg összeomlik, és ez Ukrajna szétforgácsolódásához vezet, még mielőtt bármilyen alkotmányos reformfolyamat elkezdődhetne.
A nyugati vezetőknek meg kell érteniük, hogy egy olyan erős világpolitikai vezetővel van  dolguk, aki összpontosít ukrajnai célkitűzéseinek megvalósítására, és azokra a kockázatokra, amelyek e célok elérésével járnak – fogalmaz hétfői elemzésében a londoni Királyi Külügyi Intézet kutatásvezetője.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás