![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/1-9.jpg)
Több mint tizenötmilliárd forint értékű energia-takarékossági, illetve megújuló energia-hasznosítási beruházást valósítottak, illetve valósítanak meg pályázati támogatással a Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok és magánszemélyek.
Vámosi Gábor, az Észak-alföldi Regionális Energia Ügynökség vezetője kedden, Nyíregyházán, a térség önkormányzati energia napján tartott konferencia előtti sajtótájékoztatón elmondta: a három megyéből a legutóbbi három évben összesen 418 pályázatot nyújtottak be energiai fejlesztésre. A beruházások zöme a köz- és magánépületek szigetelését, ajtók és ablakok cseréjét érintette, illetve érinti, míg kisebb részben nap, biotermikus és biomassza energia hasznosítását.
MTI