![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/oceanrepulok-trianon-ellen3.jpg)
Cikkünk a világtörténelem egyik legnagyobb repülésének állít emléket, melynek magyar vonatkozása pedig már csak hab a tortán: 1931. július 15-16-án Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor – első magyarként, átrepülték az Atlanti-óceánt „Justice for Hungary” névre keresztelt repülőgépükkel.
![](http://m.blog.hu/fe/fekszarny/image/repulo_endresz_gyorgy_kozepesmeret.jpg)
A repülés gondolata a Kanadába kivándorolt Magyar Sándor, az első világháborúban kitüntetett katonai pilóta, majd postarepülő, fejében fordult meg, látva Charles Lindbergh 1927-es sikerét.
Ám három évbe telt, mire elsősorban a Kanadában és az Egyesült Államokban élő magyarok támogatásával egyáltalán esélye nyílhatott a vállalkozás anyagi fedezetének előteremtésére.
Detroitban felállították az American-Hungarian Transatlantic Committee-t (Amerikai Magyar Transzatlanti Bizottság), amely 1 dollárért árusított levelezőlapokból származó bevétellel akarta fedezni a repülés költségeit, amelynek szakmai előkészítésébe a Magyar Aero Szövetség is bekapcsolódott.
Váratlan, de annál jelentősebb támogatást kaptak a brit újságmágnástól, Lord Rothermere-től, a magyar ügy lelkes támogatójától, aki 2000 font sterling díjat ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki elsőként repül el New Yorkból Budapestre.
Mindezek ellenére, 1931 nyaráig a tengerentúlon 5000 dollár, Magyarországon pedig 45 dollár gyűlt össze, ami még a gép megrendeléséhez is kevés volt.
Ekkor a már két évtizede az USA-ban élő, magát egyszerű hentesből húsüzem-tulajdonossá felküzdött Szalay Emil csaknem egész mozgósítható vagyonát, 25 ezer dollárt ajánlott fel, amivel már komolyan elkezdődhettek az előkészületek.
![](http://m.blog.hu/fe/fekszarny/image/Endresz&Magyar&Szalay.jpg)
A repülés tervezésében Magyart és a pilótának felkért, szintén első világháborús veterán Endresz Györgyöt szakértőként Bánhidi Antal, a jeles repülőgép-tervező, az Aero Szövetségtől pedig Szapáry Jenő és Grosschmid István segítették.
Választásuk a Lockheed gyár Sirius Model 8A típusára esett, amelyet a cég egyenesen Lindbergh kérésére tervezett.(Az amerikai pilóta magángépe volt, kérésére úszótalpakkal szerelték fel.)
A robusztus egymotoros monoplánt az óceánrepüléshez átalakították (elsősorban az üzemanyagtartályokat, a fotóművet erősítették meg, és megnövelték a függőleges vezérsíkot is), hiszen addig még egyetlen Sirius-szal sem kíséreltek meg ilyesmit.
Endresz 1930. augusztus 20-án a kaliforniai Burbank repülőterén repült először a géppel: a berepülés során természetesnek tekinthető, hogy számos hibát kellett kijavítani, ám az időveszteség miatt kénytelenek voltak 1931-re halasztani az utat, hiszen ősszel és télen különösen kockázatos volt az óceán fölötti repülés.
![](http://m.blog.hu/fe/fekszarny/image/19405_20080513_181618.gif)
Az S/N 115W lajstromjelű gép meggypiros festést kapott, s Lord Rothermere javaslatára az egyértelmű politikai állásfoglalást tartalmazó Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) névre keresztelték, így is tiltakozva a trianoni békediktátum ellen.
Kevéssé ismert, hogy az eredeti tervben az szerepelt, hogy Detroitból szállnak fel, majd a levegőben utántöltve a gépet Újfundland fölött, leszállás nélkül repülnek Budapestig! (Az óceánrepülés kétségtelenül legveszélyesebb szakasza a felszállás volt, hiszen az üzemanyaggal túlterhelt géppel roppant nehéz volt az elemelkedés – számos óceánrepülőnek ért véget a kalandja, sokszor sajnos az élete is, mielőtt igazából nekivághatott volna az útnak.
Ezen segített volna a légi utántöltés, amihez 1923 óta rendelkezésre állt a technika: sőt, 1930-ban a Hunter-fivérek két gépet használva az utántöltésekhez 553 órán és 40 percen keresztül maradtak a levegőben Chicago felett!) Végül azonban úgy döntöttek, hogy inkább Újfundland egyik legkeletebbi repülőteréről indulnak útnak, Harbor Grace-ről, amely igen nagy népszerűségnek örvendett az óceánrepülők körében: 1927 és 1936 között mintegy húsz óceánrepülés indult innen, köztük Amelia Earharté, az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő hölgyé is.
![](http://m.blog.hu/fe/fekszarny/image/NLA_HarbourGrace_tango7174.jpg)
1931. július 15-én hajnalban a repülés előtti ellenőrzésnél kisebb repedést találtak a gép fő üzemanyagtartályán: szerencsére néhány liter üzemanyag leengedésével orvosolható volt a probléma, hiszen a repedés éppen a tartály felső pereménél volt.
A valamivel könnyebbé vált gépet Endresz simán emelte el a talajtól, s lassú emelkedésbe kezdtek. Természetesen egy ilyen vállalkozásnál ritkán megy minden zökkenőmentesen:
Magyar a felszállás után nem sokkal észlelte, hogy a föld indukciós iránytűjük tönkrement, így a navigáció során távírón az útvonaluk mentén haladó hajókkal pontosította a gép pozícióját és szükség esetén módosította az útvonalat.
A szemükben nem nagyon bízhattak: szinte egész útjuk során felhős és ködös volt az időjárás.
![](http://m.blog.hu/fe/fekszarny/image/20070112-141656-b9f1-2.jpg)
Sokáig úgy tűnt, útjuk tökéletesen sikerül, azonban szinte már a célegyenesben, Győr fölött akadozni kezdett a motor és Bicske fölött végleg leállt!
Bár pontosan a mai napig sem lehet tudni, mi történt, valószínűleg az egyik benzincsap hibája miatt nem jutott üzemanyag a motort ellátó ejtőtartályba.
Bár sok forrás arról ír, hogy a vihargócok kerülgetése és a navigációs pontatlanság okozta kitérők miatt fogyott el az üzemanyag, a gép későbbi átvizsgálásakor még 50 liter üzemanyagot találtak az egyik tartályban, amivel kényelmesen elérték volna Mátyásföldet.
Endresz bravúros kényszerleszállást hajtott végre Bicske határában, egy kukoricatáblában.
![](http://m.blog.hu/fe/fekszarny/image/19405_20080513_192859.jpg)
A 26 óra 20 perces (más források szerint 25 óra 59 perces) repülés során a magyar személyzet három világrekordot is bezsebelt: az Északi Atlanti-óceánt 13 óra 50 perc alatt repülték át (csaknem két órát verve az előző rekorderre), miközben 250km/órás átlagsebességet értek el.
Emellett pedig az Amerikából felszálló pilóták közül egyetlen óceánrepülő sem jutott el korábban olyan távolságra, mint ők (kb. 5800 km).
A Justice for Hungary személyzetét hősként fogadták Budapesten: a Milleniumi Emlékműnél százezres tömeg ünnepelte őket, Horthy a Várban fogadta őket, s a III. osztályú Vaskorona Renddel tüntette ki őket.
Magyar nemsokára az USA-ba utazott és sikeresen elhelyezkedett a fellendülő repülőiparban.
Endresz Magyarországon maradt, folytatta a repülést, ám sajnos egy év sem volt már hátra életéből: 1932. május 21-én Rómába repült az Óceánrepülők Világkongresszusára, amikor délután három óra körül leszállás közben gépe a földnek csapódott, kigyulladt- ndresz és navigátora, Bittay Gyula életét vesztette.
A szemtanúk szerint alacsonyan, lapos siklással közelítette meg a repülőteret.
A Légügyi Hivatal szerint Endresz „gázzal huzatta be magát”, ám a motorburkolat nagy átmérője miatt előre ilyenkor szinte egyáltalán nem látott, s a Littorio repülőteret körülvevő dombok egyikét túl későn vette észre: a futómű, az egyik szárnyvég, majd a motorburkolat is a földnek ütközött, a repülőgép átpördült, s azonnal lángba borult. (A magyar sajtó megpróbálta Bittay-t bűnbakként feltüntetni, azt állítva, hogy elmulasztotta behúzni a rádióantennát, s az beleakadt egy nagyfeszültségű vezetékbe és a gép ettől még a levegőben felrobbant – valójában a repülőtér környékén egyetlen ilyen vezeték sem húzódott.)
Endreszről teret és utcát is elneveztek Budapesten, ám a háború után a kommunista rezsim átneveztette azokat. Szerencsére ma már több településen is találunk Endresz György és Magyar Sándor utcát is, Felcsúton pedig általános iskolát neveztek el Endresz Györgyről. 2006-ban pedig kényszerleszállásuk helyén emlékművet állítottak.
![](http://m.blog.hu/fe/fekszarny/image/Nyito12_800.jpg)
Emlékezzünk mi is a hős magyar óceánrepülőkre!
(fekszarny)
Magyar Tudat
Mindkét lovaggá ütött manchesteri pilóta, Alcock és Brown szobra látható
a londoni Heathrown 60 éve és az írországi Clifdenben is közel a leszállási helyhez.
Endresz György utca létezik Budapesten, az írás elég régi ….