![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/ucsiraltu-professzor-es-obrusanszki-borbala.jpg)
Ucsiraltu professzor 600 hun szót talált a kínai krónikákban. Könyvét olvasván az az érzésünk, hogy a magyar kutatóknak is be kellene szállniuk a munkába.
Ucsiraltu professzor kötetét egy kiadó adta ki 2008-ban. Alapját a Belső-Mongóliai Tudományegyetem tudományos lapjában megjelent tanulmányok képezték. A magyar kiadást Obrusánszky Borbála fordító, Czeglédy Katalin nyelvi lektor és Csornai Katalin sinológus munkája segítette.
A kötet megjelenését tiszta szívvel üdvözölhetjük, mert a hun nyelv kérdésének megoldásához szükség van a hun nyelv elszórt maradványainak összeszedésére és elemzésére. Ucsiraltu professzor és a kötetet magyar nyelven hozzáférhetővé tevő társai fontos munkába kezdtek, amelyért tiszteletet érdemelnek. A munka azonban még nincs befejezve, mert Ucsiraltu professzor – valamelyest érthetően – a saját (mongol) szemszögéből értékeli a hun nyelv kérdését s az ismeretei által meghatározott munkát tett le az asztalra. Ez magyarázza meg, hogy szerinte „ a kínai forrásokban szereplő hun szavak a korabeli mongol nyelv egyik nyelvjárásával készülhettek”; „ a hun szavak nagy hasonlóságot mutatnak a mongol nyelv ojrát nyelvjárásával”; „ a hun nyelv szavait, kifejezéseit, ragozási formáit, eseteit, valamint néhány mondatát vizsgálva arra az eredményre jutottam, hogy nagyfokú hasonlóságot mutat valamilyen ősi mongol nyelvvel, következésképpen a hun nyelvet a mongolból lehetne kutatni”.[1] Ezeket és a hasonló nézeteit azonban még szembesíteni kell a további adatokkal, amelyekkel a szerző nem foglalkozott. Számunkra különösen szembetűnő, hogy a kötetben gyakorlatilag nem kapott szerepet a magyar nyelv, bár több tucat forrás azonosítja a hunokat a magyarokkal. Ezért – a helyes értékeléshez – szükség van a professzor által felmutatott hun nyelvi anyag magyar szempontú áttekintésére is.
A hun népnév
Például a hun népnév xiong alakban maradt fenn a kínai forrásokban és hun, huna, hunna alakban a további „külföldi történeti forrásokban”. Ezt a hun népnevet Ucsiraltu a mongol üni „örök” szóval azonosítja és hozzáteszi: a maga idejében az állam elnevezésére használták, ami a régi hitvilág felfogását tükrözte. Mások által felvetett párhuzamként megemlíti, de el is veti a török un „tíz” szót. Bár megállapítja, hogy a szó elején eredetileg volt egy szókezdő „h” vagy „x” (ma: „hsz”) hang, fel sem veti a magyar hím és kan szavak lehetséges rokonságát. Pedig a népneveknél gyakori az eredeti „férfi” és „ember” jelentés. Ehhez képest a mongol üni – mind a hangalakját, mind pedig a jelentését tekintve – másodlagosnak tűnik. Ucsiraltu megemlíti, hogy „az indiai és az Európában elterjedt nyelvekben feljegyzett „hun” hangzóalak a mai mongol beszélt nyelvben lévő „kümün” (ember) szóhoz hangtanilag hasonló, de nyilvánvalóan nem azonos vele”. Csak sajnálni tudjuk, hogy az elvetést nem indokolja, s hogy a mongol kümün-nél közelebbi magyar párhuzamok (a hím és a kan) nem keltették fel a figyelmét. Ennek hiányában és a hasonló hibák következtében azonban az általa levont következtetés sem tekinthető véglegesnek. Ezeket a következtetéseket egyébként sem fogalmazza meg kifejezetten. Ez talán abból is fakad, hogy a kötet anyaga több kisebb, különálló tanulmányból tevődik össze. Inkább csak az elszórt (például a fentebb idézett) megjegyzéseiből lehet sejteni, hogy Ucsiraltu a hun nyelvet a mongol nyelvvel azonosítja.
A danhu/tanhu „Ten fia” méltóságnév
A kínai forrásokban és Ucsiraltu professzor kötetében ismételten előfordul a danhu szó, amit „isten fia”, „isten férfija”, „isteni eredetű férfi” értelemben fordíthatunk le magyarra. Ez a danhu/tanhu a hun uralkodó méltóságneve volt. Ezt a jelentést alátámasztja, hogy a magyar ősvallás maradékaiban kimutatható hasonló nézet, amely a latin nyelvű krónikáinkban is megjelenik. E szerint az uralkodó (és a magyar nép) isteni származású. A születendő gyermekek lelkei az égig érő fával azonosított Istentől erednek (a fa ágain honolva várják a megszületésüket), a meghalt hősök lelke pedig ide tér vissza. Hasonló következtetést engednek meg a nyelvi párhuzamok is. Az összetétel első eleme ugyanis a magyar isten „ős Ten” szó második tagjával azonos. Ennek ismert Du és Dana alakú változata is. Az összetétel második tagja pedig a hun népnév megfelelője. Ez az előfordulása is alátámasztja azt a fenti következtetésünket, hogy a hun népnév egy „férfi, hím, ember” jelentésű szóval rokon, tehát a magyar kan és hím szavakkal való összevetése elengedhetetlen.
A tuki „tudós” szó
A kínai feljegyzésekben szereplő tuqi, taiki, quida, chikin alakban is előforduló szót a kínaiak a saját nyelvükre „bölcs” értelemben fordították le. Ha Ucsiraltu professzor annyira ismerte volna a magyar nyelvet, mint a kötetet magyarra átültető munkatársai, akkor fel kellett volna figyelnie arra, hogy az összetett szó első tagja tu, a második pedig da alakú (is) volt a feljegyzésekben, ezért az összetételt könnyű összevetni a magyar tudó, tátos szavakkal, amelyek esetében a „bölcs”-re való fordítás telitalálat. E helyett Ucsiraltu a mongol szecsen „bölcs” (gorlosz nyelvjárásban rendre kiejtésű) szóra figyel fel. Ezek – ha egyáltalán közük van a hun szóhoz – nyilvánvalóan távolabb állnak a kínai forrásokban feljegyzett alakoktól, mint a magyar megfelelők.
A kiotsi „kicsi” szó
A szót a kínai források alapján jiu-zi (jiszü) alakban emlegeti a szerző, de hozzáteszi, hogy „hangzása a korai kínai és a középkori kínai időkben (kiats’iei), (kiotsi) lehetett”. Ez a hangzás a magyar kicsi szót idézi fel. A megfeleltetést lehetővé teszi a jelentés is, bár a szó pontos jelentése nem maradt fenn. Összefüggésbe hozták már a mongol keüked „gyermek”, vagy a török küz „leány” szóval is. A kínai forrásokban a szót többféleképpen is fordítják. Ucsiraltu három kínai szövegrészletet is felhoz példaképpen, amelyekben ez a szó előfordul. Például: „elfogták a danhu … sógornőjét (jiu-zi)”, „kisebbik lánya a tanhu jiu-zi-ja volt”. Vagy: „Elküldte … öccsét, aki a tang-hu jiu-zi-jának fia volt.”
Ucsiraltu ezekből arra következtet, hogy „a lányokat otthon, vagy a házasságkötés után jiu-zi szóval illették”. Azonban semmi sem bizonyítja, hogy csak lányokat illettek volna ezzel a szóval.
Az első szemelvényből nem derül ki, hogy a jiu-zi-t miért fordították sógornőnek. Lehetséges, hogy a szöveg Ucsiraltu által nem közölt további részletei alapján tisztázható volt, hogy a danhu sógornőjét fogták el, azonban ebből sem következne, hogy a jiu-zi „sógornő”, vagy „leány” jelentésű lenne, mert lehet „kicsi” (leszármazott, családtag) jelentésű is.
A második szemelvény a jiu-zi-t „kisebbik leány”-nak határozza meg s indokolatlannak tűnne a személy leányságának ismételt emlegetése. Ez esetben sem a leány, hanem a „fiatalabb családtag” értelemre következtethetünk.
A harmadik szemelvényben a „tanghu gyermekének fia volt” magyarázat is lehetséges, azaz itt sem szükségszerű a „leány” jelentésre következtetni.
A magyar nyelvben ma is szokás a gyermekeket kicsinyeknek, apróságoknak nevezni. Egy szülő bemutathatja „kicsinyeim”-ként a gyermekeit, vagy a nála fiatalabb családtagjait. Ezért a magyar kicsi szót könnyű a kiats’iei, kiotsi hangalakú hun szóval azonosítani (ha azt leszámítjuk, hogy a kínai írás szójeleivel szinte képtelenség az idegen szavak kiejtésének rögzítése).
Ucsiraltu a mongol keüked „leány” szót tekinti a hun szó rokonának. Megjegyzi, hogy a keüked jelentésváltozáson ment keresztül, s eredetileg nem volt nemi megkülönböztető jellege (a ke alapgyöknek ma sincs). A mongolok titkos története c. mű 138. szakaszában például a keüke szó „fiú” jelentésű. Mindezek arra utalnak, hogy a mongol nyelvben meggyökeresedett egy hun szó, amely a magyar kicsi-vel azonos s amely az idők folyamán a magyarban változatlan maradt, a mongolban azonban változásokon ment keresztül.
Összegzés:
Végül meg kell fogalmaznunk néhány általánosabb következtetést is.
A szójegyzék értékelésekor figyelni kell a történeti-földrajzi körülményekre is. Ezek lényege a következő. A mongolok – jelenlegi ismereteink szerint – a hun korban is ott éltek (a hunokkal közösen), ahol mai hazájuk van. A hunok ebből a közös mongol-hun őshazából vándoroltak a Kárpát-medencébe. A kérdés az, hogy a magyarok azonosak-e a hunokkal, vagy sem (miközben ezen rágódunk, mindannyian tudjuk, hogy a források szerint a hunok és a magyarok azonosak). A kérdés eldöntéséhez tartozik még az is, hogy régészeti leleteik szerint a hunok europid, míg a mongolok mongoloid testalkatúak – azaz a hun és a mongol nép az együttélés idején sem lehetett azonos.
Ez azt jelenti, hogy ha az Ucsiraltu által felmutatott 600 szóból egyetlen magyar eredetű akad, miközben a többi 599 mongol szónak tűnik, akkor az Ucsiraltu által összeállított szójegyzék a hunok magyarságát támasztja alá. A magyarból le nem vezethető (mongolnak meghatározott) szavak azonban nem hun, hanem korabeli mongol szavak lehetnek. Ezeket Ucsiraltu professzor (és feltehetően a kínai forrás szerzője is) tévesen tekinthette hunnak, írja a Hungary First hírportál.
[1] A fordítás minősége Obrusánszky Borbálát dicséri.
A borítókép részlet a Lovasíjász című filmből. Balra Ucsiraltu professzor, joabbra Obrusánszky Borbála.
Honnan veszed, hogy a mongolok nem magyar eredetű szavakat is használnak?
Másodszor pedig nem ez az egyetlen hun nyelvi emlék, amiben a magyarhoz nagyon hasonló, vagy éppen ugyanolyan szavak vannak.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kategória:Héber_eredetű_magyar_keresztnevek
https://sites.google.com/site/jiddisjoevevenyszavak/