![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/kadari_megtorlas.jpg)
Részlet Ujfalusy Gábor Antal naplójából
Még nem sejtettem, hogy a Kádári kormány által támogatott kelet-németországi harmad éves egyetemi tanulmányaim tartózkodásom utolsó hétvégéje lesz az, melyet 1976.október 23- án kollégiumi német szobatársam, Theo családjánál töltöttem.
Ez a nap rövidesen egész családom életére kihatással lett…
A Schulze család egy cseh határhoz közel eső német hegyi bányászfaluban élt Altenberg mellett – romantikus nevére rászolgáló Hirschsprung magyarul szarvas ugrás településen, generációk óta fűrészmalmot üzemeltetett.
Drezdai tanulmányaim megkezdése óta- azaz több mint hátrom éve minden második hétvégére vendégül láttak Theo szülei, ahol már szinte teljesen otthon éreztem magam.
Táskarádiójukon késő este középhullámon az akkoriban szigorúan tiltott Szabad Európa Rádió hírei után az 56-os megemlékezést is meghallgattuk.
Leírhatatlan hatással voltak rám a tényszerű felsorolt események, melyek-kel ilyen részletességgel először találkoztam!
Rádöbbentem, hogy ez volt az az esemény, amelynek agyonhallgatása az elmúlt két évtized légkörét olyan hazuggá tette, melyet nevén kell nevezni , hogy az mindenki számára világos legyen.
Ekkor előttem megelevenedett, hogy 1956 október 23-a a magyar történelem olyan ragyogó napja, amelyre annak 20.évfordulóján illene minden magyarnak megemlékeznie.
Utolsó évfolyamos voltam,röviddel a diplomatémák kiosztása előtt mindannyian a jövőre kezdtünk gondolni. Voltak akik szerelmi ügyeiket igyekeztek rendezni, voltak akik az egyetemi élet meghosszabbítását tervezték és voltak, akik a gyorsabb karrier érdekében korteshadjáratra indultak a kollégiumban a párttagság időben való megszerzéséért.
Az egyéni boldogulásért vívott harc jobban lekötötte a 70 magyar kollégistát annál, semhogy a közelmúlt amúgy is kínosan elhallgatott eseménye eszébe juthatott volna. Mint utóbb kiderült a szülők akik átélték a szabadság gyönyör teli pillanatát, a megtorlás miatt rettegésükben még otthon sem meséltek róla gyerekeiknek.
Így kézenfekvő volt számomra, hogy az emlékeztetés az én kötelességem, alig vártam a plakátom minél kevesebb késéssel való kiakasztását a Drezdai kollégiumban. Biztos voltam benne, hogy telitalálat lesz, tudtam a KISZ vezetőségével meg fog gyűlni a bajom, de a várható hatás megéri.
Számoltam azzal , hogy az egyetemről ki fognak rúgni de úgyis jó ideje szerettem volna átjelentkezni a Budapesti Műszaki Egyetemre.
Vasárnap este volt a kollégiumi szobában magamra maradva sietve elkészítettem a plakátot ’’ MI TÖRTÉNT 1956.OKTÓBER 23-ÁN ?
Az 56-os forradalom 20 éves évfordulója címmel és Ady Endre záró soraival a Nekünk Mohács kell című költeményből
Ha van Isten
A földtől a fényes égig
Rángasson minket végig,
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.
A plakát jobb alsó sarkára nemzeti színű szalagot rajzoltam.
Ez történt 1976 október 24-én a Drezdai nemzetközi kollégiumban.
————————————————————————————————————————–
Fővárosi Főügyészség B.10.656/1976/1. VÁDIRAT a nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatás büntette miatt Ujfalusy Gábor ellen indított bűnügyben.
az 1976. november 3-tól december 3-ig előzetes fogva tartásban volt. A gyanúsított 1973-tól állami ösztöndíjasként a Német Demokratikus Köztársaságban, a drezdai Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait. 1976 október 24-én az esti órákban a diákszálló 5.emeletén a magyar hallgatók KISZ szervezetének faliújság táblájára kifüggesztette az 56-os forradalom 20 éves évfordulóján a megemlékezés plakátját, többen is látták. Másnap Keller Károly megbízott KISZ titkár a plakátot eltávolította, az elvárt intézkedéseket megtette. Berlinbe küldte a feljelentéssel együtt.
Indítványozom , hogy a bíróság a kiszabandó szabadságvesztést fegyházban kell a gyanúsítottnak letöltenie. ( részlet a vádiratból )
Budapest, 1976. évi december hó 23.napján Dr. Bozóki István ügyész
A Budapest II.,XI. és XII. kerületi Bíróság 6.B.XI.2109/1976/4.sz.
A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN
Ujfalusy Gábor Antal bűnös: nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatás bűntettében.
Ezért a bíróság vádlottat 1 /egy/ évi szabadságvesztésre mint főbüntetésre, 2 /kettő/ évi közügyektől eltiltásra mint mellékbüntetésre ítéli. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani.
Wollner Róbertné bíró
A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság. 24.Bf.XI.1931/1977/3.szám
A Népköztársaság nevében Végzés
Az izgatás büntette miatt Ujfalusy Gábor ellen indított büntető ügyben a II.,XI.és XII. kerületi Bíróság 1977. évi február hó 17. napján kihirdetett 6.B XI. 2109/1976/4 számú ítélettét helybenhagyja.
dr. Szabó Pálné a tanács elnöke
Igazságügyi Minisztérium a Bírósági BV ügyek osztályának vezetője Kocsisné dr. Szebeni Erzsébet
————————————————————————————————————————-
Az Ujfalusy Antal által benyújtott kegyelmi kérvényt is meg az anya Ujfalusy Antalné által benyújtott másodszori kérelmet is elutasította, indoklás nem teljesíthető.
Megjegyzés a levélben: Amennyiben fia a büntetés végrehajtása alatt kifogástalan magatartást tanúsít, úgy őt a bíróság feltételes szabadságra bocsáthatja és 1978.március 25-én szabadulhat.
Fontos szempont , hogy Ujfalusy Gábort társai megalkuvásra próbálták rávenni de ő nem tett eleget a kérésnek, inkább vállalta a cselekedetét. Úgy halt meg ,hogy soha nem bánta meg tettét.
Ennek az embernek szeretnénk vég tisztességet szolgáltatni, megemlékezve cselekedetéről koszorút helyezünk nemzet testvérünk sírjára.
Ő megcselekedte amit lelkiismerete diktált , emlékét őrizzük az utókor számára.
Ez a kor sem hozott kevesebbet, csak mi fiai vagyunk kevesebben.
Magyar Tudat